Nem áprilisi tréfa - 1-jétől van jegyzője városunknak
-
Minden közélet iránt érdeklődő számára ismert, hogy az elmúlt alig 2,5 esztendőben eddig 3 jegyzőt fogyasztott el a város vezetése és képviselő-testülete. Beleértve a hosszas helyettesítési időszak aljegyzőjét is, azt lehet mondani, hogy a március 25-én tartott (no ná hogy rendkívüli) tetületi ülésen megválasztott jegyző az ötödik, akinek feladata (lenne) vezetni a hivatalt, rendet tenni, irányítani és a törvényesség felett éberen őrködni.
     Döntés születetett, és habár erről – minden kötelező előírás ellenére – semmiféle hivatalos tájékozattást nem adtak ki a nyilvánosság számára, azt lehet tudni – hiszen ez a zárt ülésen hozott határozatot követően nyilvános adat – hogy a testület a pályázók közül Fejes Zsoltot választotta jegyzőnek. Értesülésünk szerint a pályázati feltételek között kikötött 6 hónap próbaidővel. Akkor ugyan nem döntöttek az állás elfoglalásának idejéről, de hírügynökségünk értesülése szerint április 1-jén már el is foglalja hivatalát.
     Joggal él kíváncsiság a közélet iránt fogékony olvasóban, ki is az új jegyző, és hogyan tud megbírkózni a nem kis súlyt jelentő örökséggel. Túl sokat nem lehet tudni, de az Internet világában nem kell hosszasan keresgélni, hogy a néhány adathoz hozzájussunk.
     Fejes Zsolt kapott megbízást a Polgármesteri Hivatal vezetésére. Ő jelenleg Kosd község jegyzője. Államigazgatási főiskolai végzettséggel, és több településen szerzett jegyzői, köztisztviselői gyakorlattal rendelkezik. Akik IWIW tagok, vagy van hozzáférésük a közismert kapcsolatépítő portállal, azok adatlapját megtalálhatják, és látható a saját maga által nyilvánosságra hozott néhány adat és ismertető. 50 éves,  Nyírségből származó szakember korábbiakban  dolgozott Nyírbátor, Túristvándi, Nyírvasvári, Piricse településeken. Ami a lapokról kiderül, elkötelezett köztisztviselő, van humorérzéke, és szereti a természet a kultúra értékeit. Kosd település honlapján is látható több írása, cikke, tudósítás ottani eseményekről, és ami itt nem szokás, közreműködésével nyilvánosak azok az adatok, levelek, testületi  meghívók, ami az ottani tevékenységével összefügg.
     Előzetesen ennyi bizonyára elegendő a Tisztelt Olvasónak. Természetesen szeretném jobban bemutatni, és elsősorban a feladatokkal összefüggésben kérdezni városunk új vezetőjét. Ezügyben meg is kerestem e-mail-ben és készségesen válaszolt. A néhány sűrű napja miatt ugyan irásos anyagot nem küldött, de ígérte, hogy szívesen ad interjút. Elsősorban munkájával kapcsolatos elképzeléseiről, mi legfőképpen erre vagyunk kíváncsiak. Így hát ígérhetem, hogy részletesebben bemutatjuk amint mód lesz a hivatal elfoglalása után felkeresni.
     Mindenesetre – próbaidős – megbizatásához gratulálva új feladatköréhez kitartást, szigorúságot, sok türelmet és ezek következtében remélhető sok sikert kívánunk.
GiK 
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-