Spangár-díjak és könyvbemutató

2021.09.22.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hez

18 esztendővel ezelőtt Rétság és a környék irodalomszeretői és alkotói Karaffa Gyula és Végh József kezdeményezésére létrehozták a Spangár András Irodalmi Kört, azzal a céllal, hogy közösséget teremtsenek az együttes  munkához, és fórumot más alkotóknak. Így jött létre egy pályázat, amelynek célja a Spangár-díjak odaítélése, és a beérkezett művekből egy válogatás megjelentetése.  
       A hagyományokat a Városi Művelődési Központ és Könyvtár tovább vitte, és az utóbbi években is meghiredette a pályázatot. A beérkezett művekből immár a 18. kötet látott napvilágot, amelyet ezennel is rétsági fotósok fényképeivel egészítettek ki. 
     Mint az Varga Nándorné bevezetőjáből megtudtuk, a korábbi időszakban ez az esemény a költészet napjához kötődöt, és április első felében tartották. A pandémia miatt azonban erre már 2 éven keresztül nem volt mód, így ősszel tervezték a megjelenést. Ebben az időszakban is van bőven irodalmi ünnep, de itt és most a Magyar Dráma Napjához kapcsolódott a bemutató és a díjátadás. A bevezető után Sztanyovszky Béla mondott beszédet. (A köszöntő és a beszéd meghallgatható az alul elhelyezett linken is.)
     Ebben az évben 46 pályázat érkezett - versek és prózai írások - amelyikből a szakértő zsüri választotta ki a dijazottakat, és azokat a műveket, amelyek a kötetben helyet kaptak. A bíráló bizttság tagjai voltak Hatala Csenge, Majer Szilvia és Sztranyovszky Béla.
     A köszöntők elhangzása után került sor a díjak átadására, amely egy emlékplakett, Dovák B. József alkotása alapján készült tüzzománc kompozíció. Vers kategóriában Rába Ildikó Mariann részesült az elismerésben, prózai alkotók közül pedig Bereczk Imola vehette át a díjat.
     A díjazott alkotók bemutatása után illusztrációk hangzottak el a díjnyertes művekből és néhány alkotás a kötetből, Varga Nándorné, Nagy Velki Anita és Szájbely Zsolt tolmácsolásában.
     Az ünnepélyes pillanatokat követően minden alkotó átvehette a saját példányát, illetve aki vásárolni kívánt a könyvből megtehette, és dedikációkat is kérhetett. Közben a jelenlővő alkotók és a közönség között is kialakult beszélgetés. Itt jegyzem meg, hogy a kötet a könyvtár nyitvatartási idejében megvásárolható.
      Pár képpel felidézzük a díjátadó, könyvbemutató pillanatait.

GiK - 
-
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-