Nótaest Győri Szabó József emlékére

2021.09.08.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hez

Az őszi estében a művelődési központ fényei csalogatóan várják a közönséget egy szórakoztató emlékező estre. A közismert és sokak által szeretett énekes - Győri Szabó József - rokoni szálakkal kötődik Rétsághoz, és végakarata szerint városunk temetőjében nyugszik a családi sírboltban. Éppen 10 esztendeje hogy itt hagyta a nótát szerető közönséget.
     Amikor csak lehetett Buváry Lívia minden évben szervezett koncertet az emlékezőknek. Tavaly nem lehett, így még nagyobb várakozás előzte meg ezt a 10-es évfordulót. A művelődési központ pedig örömmel fogadta és segítette a művészek emlékezve szórakoztató igyekezetét. Mert ez a kettő nem mond ellent egymásnak. Magam is többször találkoztam Győri Szabó Józseffel, mindig derűs, vidám, jókedvet teremtő személyisége maradt az én privát emlékem.
     A színházterembe lépve a nyílt színen bal oldalt egy asztal fiatalkori fényképével, mellette mécses. Jobb oldalon vetítővásznon tűnt fel alakja.
     Ritka alkalom, hogy kiváló fellépőkkel, élőzenés kísérettel lehessen nótás-dalos programot szervezni egy ilyen kis városban. Most ismét megtörtént.    
     Buváry Lívia köszöntöte a közönséget, bemutatta a zenekart, akiket Csóka Gyula prímás vezetett. Majd egy videó került lejátszásra, ami tulajdonképpen privát emlékként őrződött meg Józsi bácsi - mindenki így tisztelte - egyik utolsó Balaton parti fellépésén. Majd következtek a közösen ismert, sokszor egymástól tanult nóták, és sok sok emlékezés. Minden fellépő közvetlen kapcsolatban, jó barátságban volt a művésszel, gyakran léptek fel együtt, és ilyenkor egy autóban is utaztak. Jöttek hát a történetek, az emlékek az anekdoták a nóták előtt és között. Erre az estre valóban egy kiváló "csapatot" sikerült összeállítani Buváry Líviának. Erdős Melinda, Sebestyén Tamás és Fejős Jenő énekelt a két részes est folyamán sok-sok ismert, szeretett dalt. A varázslatos hangulatért sokszor vastapssal fejezte ki csodálatát és háláját a bublikum. Teljesen profik voltak. Mint ahogyan az a zeneszám is amit a zenekar az első rész végén előadott. Profi című filmalkotás Morricone zenéjének ismert hangjai csandültek fel.
     A befejezéshez közeledve ismét a videoemlék jelent meg a vetíővásznon, majd a fellépők együtt köszöntek el a közönségtől, a "Szeressük egymást gyerekek" című dal soraival, amelyet a jelenlévők jó része együtt dalolt a művészekkel. Igazán gazdag program méltó megemlékezés volt Győri Szabó Józsefről.
    Az alábbi képekkel emlékezünk a nótaestre, megpróbálva a történések megörökítése mellett a hangulatot is visszaadni.

GiK - 
-
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-