Táncház a Kereplővel

2021.09.04.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hez

A meteorológusok szerint beköszöntött az ősz. Tény, hogy elkezdődött az iskolai oktatás, sárgulnak a levelek a természet fáin. Ez az időszak kedvez a rendezvényeknek, összejöveteleknek, hagyományápolásnak. Lesznek is sorra programok városszerte, de leginkább a művelődési központban.
     A Kereplő Néptánc Egyesület szervezett délutáni foglalkozásokkal kiegészített táncházat a művelődési központ aulájában. Élő zenével. Az egyesület a szervezéshez a Csoóri Sándor Alapnál pályázott, és nyert. A kapott összegből fedezik ennek a programnak is a költségeit. 
     Pénteken délután először a kézművesek, kreítív alkotók várták az érdeklődőket "standjaikon" az aula asztalainál. Többféle technikát próbálhattak ki az érdeklődők. Csuhémunkákat - bábokat, virágokat - készíthettek szakértő népművész közreműködésével, a másik asztalnál nemeztechnikát gyakorolhattak akik oda leültek. Volt aki csak rajzolt, vagy színes anyagokból ollóval, ragasztóval készített saját elképzelése szerint tárgyakat.
     Rövidesen benépesedett az aula. Megérkezett és felszerelt a Folt Zenekar, és kisvártatva rá is zendítettek. Kezdődött a táncház Simon Katalin néptáncoktató vezetésével, közreműködött Kovács Krisztián néptáncoktató. Először csak a kisebbek álltak körbe, és a kezdőlépésekkel ismerkedtek játékos formában. Majd egyre többen kapcsolódtak a közös táncba, fiatalok és felnőttek is. Igazán jó énekes, dalos, táncos hangulat lett úrrá az aula falai között. Kis szünet következett, amikor újra a kézműves asztalok körül sokasodtak az aktív pihenést választók, majd újra a húrok közé csapott a cimbalmos, húzta a két hegedűművész, nagybőgővel kísérve. Újabb körök alakultak a táncra.
     Érdemes is bemelegíteni, mert lesznek táncos, viseletes, népzenés programok (amennyiben a vírushelyzet ismét nem tesz keresztbe.)  Szeptember 24-én ugyancsak a Kereplő Néptánc Egyesület szervezsében lesz népviseletbemutató, és felnőtt táncház. Október 7. csütörtök, 19.00 órától a művelődési központ színháztermében a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes előadására kerül sor, akik már többször nagy sikerrel vendégeskedtek nálunk. Október 9-én pedig a hagyományos szüreti mulatság tetőzi be az őszi néphagyományokra épülő eseményeket.
     Pár kép a rendezvény hangulatát idézi.

GiK - 
-
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-