Repülőnap tizennegyedszer

2021.08.23.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hez

20 évvel ezelőtt a légisport szerelmesei összefogtak abból a célból, hogy legyen egyféle szakmai fórum, ahol tapasztalatokat cserélhetnek. Így jött létre az Extrém Légisport Egyesület, akik pár év múlva 2004-ben a nagyközönség számára is szerveztek repülőnapot, megismerni az ultrakönnyő eszközöket és kellemes programmal társítani az alkalmat.
     Azóta majdnem minden évben rendeztek találkozókat a pilóták számára és programot a nagyközönségnek. Volt persze év amikor kimaradt, de volt olyan is hogy 3 napig tartó földi és égi seregszemlében gyönyörködhetett az olykor több ezer lárogató, új technikákat, gépeket megismerve.
     A mostani alkalom elsősorban szakmai összejövetel jelleggel szerveződött, a sporttásrak találkozására és közös élmények, lehetőségek megbeszélésére. Jöttek lakókocsikkal, vertek sátrat és a hangárokban este igazán vidám hangulatban tartott a szakmai egyeztetés.
     Az esemény a nyilvánosság számára is meghirdetésre került. Volt box utca, büfé, gyerekeknek vizes játék, be lehetett tekinteni a hangárokba. Főképpen persze a repülőtéren felsorakozott gépek, azok érkezése indulása, és a levegőben történtek kötötték le a látogatókat, akik folyamatosan érkeztek.
     Tény, hogy a mostani esemény szerényebbre sikerült, mint a korábbiak, és ennek két oka is van. Egyik a repülőgépek és a pilóták elfoglaltsága, hiszen az országban több helyen kellett résztvenniük a helyi Szent István napi eseményekhez kapcsolódó programokon, a működő modelleknek pedig éppen Soporonban volt országos versenye. Jó felvetés, miért nem választottak más időpontot, de a járvány miatt eléggé beszűkültek a kitúzhető napok. Érkeztek persze gépek, némelyeken sétarepülést is lehetett tenni, de nem olyan nagy számban mint korábban. A másik a közönség. Persze egy szakmai találkozónak nem főképpen a nézelődő látogatók létszáma adja az értékét, de ha már szerveződik egy program, fontos, hogy minél többen szerezzenek benyomást az extrém légisprtról és erről a gépkategóriáról. Csakhogy a környező települések nagyrészén az augusztus 20-i ünnepséget már délutántól tartó falunapokká szervezték, sztárfellépőket is szerepeltetve, ami sok embert oda szólított.
      Mindezek mellett a rendezvény fenntartotta a hagyományt és lehetőséget biztosított az érdeklődőknek. Az alábbi fényképek kora délután készültek, így a "forgalomról" nem adnak teljes hűségű tájékoztatást, mert a fotók elkészültét követően sok látogatóval szembetalálkoztam, akik akkor érkeztek, amikor a tudósítónak már más programra el kellett mennie. A közönség cserélődött, és későbbi időpontban többen látogattak ki. Reméljük jövőre is lesz Repülőnap, és ha a a tervezett időpont nem ütközik más programokkal, minden bizonnyal több szakmai résztvevővel és több látogatóval.
     Az eseményt a Rétság Város Önkormányzata is támogatta.

GiK - 
-
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-