Vigyázzunk értékeinkre - bűncselekmény Rétságon

2021.08.06.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hez

Többször olvashattunk felhívásokat, hogy idős emberek jóhiszeműségét, figyelmetlenségét kihasználva károsítják meg bűnelkövetők. Bár Rétságon ritkábban fordulnak elő ilyen cselekmények mint a megye más területein, de sajnos megesett. A helyi rendőrkapitányság munkatársai azonban 4 órán belül elfogták gyanúsítottakat. Alább a police.hu sajtóhírét tesszük közzé (Nem nagy öröm, hogy az országos sajtóban több helyen is lehozták a hírt, eképpen "népszerűsítve" városunkat.)
     Itt is felhívjuk a figyelmet, hogy a közelmúltban Tánczos Miklós r. ezredes Rétsági Rendőrkapitányság Vezetője az unokázós csalók elkerülése érdekében adott ki felhívást, ami honlapunkon elérhető. Oka, hogy kisérletet tettek városunk állampolgárainak megkárosítására, szerencsére eredménytelenül. A figyelem és a körültekintő fogadása az idegen megkereséseknek azonban továbbra is fontos marad. Vigyázzunk értékeinkre! Legyünk egészségesen bizalmatlanok az idegenekkel!

GiK - 

GYÓGYSZERREL KÁBÍTOTTÁK EL A FÉRFIT, 
MAJD ELVETTÉK A PÉNZTÁRCÁJÁT ÉS A BANKKÁRTYÁJÁT 

A rétsági nyomozók négy órán belül beazonosították és elfogták a 20 éves nőt és három társát.
     A rendőrségen 2021. augusztus 4-én 8 óra 55 perckor tett feljelentést egy férfi, hogy egy nő   eltulajdonította a pénztárcáját és a bankkártyáját, amellyel több alkalommal vásárolt. 
     A rendőrök a bejelentést követően négy órán belül beazonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 20 éves rétsági nőt, valamint 37 éves nő, 21 éves férfi és 17 éves fiú társát. 
     A rendelkezésre álló adatok alapján a 20 éves nő három társával történő előzetes megbeszélést követően 2021. július 28-án a délelőtti órákban felkereste otthonában az idős férfit és részére kávét adott át, amelybe nyugtató hatású gyógyszert kevertek. Ezt a férfi elfogyasztotta, majd bódult állapotát kihasználva a nő eltulajdonította a sértett pénztárcáját, a benne lévő készpénzt és bankkártyát, valamint a nevére kiállított okiratokat. Ezt követően a nő három társával a magukhoz vett készpénzt elköltötték, valamint a bankkártyát Vácon és Rétságon több kereskedelmi egységben felhasználva, közel 50000 forint értékben különféle árucikket vásároltak.
     A rendőrök a 20 éves nőt és társait a Rétsági Rendőrkapitányságra előállították és kifosztás bűntett, valamint készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétség megalapozott gyanúja miatt kihallgatták. A hatóság tagjai a 37 éves nőt, a 21 éves férfit és a fiatalkorút őrizetbe vették. 

2021. 08. 06., Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság
-


www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-