XX. Militari tábor

2021.07.25.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hez

Minden esztendőben beszámolunk a Rétsági Árpád Egylet átal szervezett Militari táborozásról, melynek az egyesület "bázisa" a központi helyszíne. Ebben az évben már 20. alkalommal jönnek össze fiatalok sátoros időtöltésre, a katonaélet szabályaival való ismerkdésre.
     Július 18-án a délelőtti órákban a táborlakók érkezésére már álltak a sátrak. Két "sátorváros" is kiépítésre került a lőtér magas földsávval elválasztott két oldalán. Egyikben a fiúknak, a másikban a lányoknak rendezték be az egy hetes lakóhelyüket. Összesen 82 résztvevőt számlál a krónika, ezen kívül felnőttek kiképzőként, a tábori feladatokban segítőként vettek részt, így több mint 100 fő népesítette be a július közepi napokat a Rétsági Árpád Egylet használatában lévő objektumegyüttesben.
     A megnyitóra 18-án kora délután került sor, amelyet Fodor László táborvezető, a Rétsági Árpád Egylet elnöke tartott. Röviden ismertetve a tábori élet szabályait, és praktikus ismereteket osztott meg a jelenlévőkkel. Az alkalmat egy ágyúlövés tette emlékezetessé. Majd elindult az egy hetes katonásdi.
     Ilyen táborba valószínűleg többféle indíttatásból jelentkeznek résztvevők. Tény, hogy többen visszatérők, már az előző évi alkalmakkor is pozitív élményekkel tértek haza. Az egyik a sátras kivonulás a természetbe. Van annak egy semmivel nem pótolható élménye, hogy jó pár napig a falakkal határolt épületek helyett ponyva tető alatt töltsék az éjszakát, hallgassák a szél suhogását, az eső kopogását a vásznon - volt rá példa - miközben az ellátáshoz minden feltételt biztosítottak a szervezők. Még párakaput is felállítottak a meleg hatásainak mérséklésére. De ami itt Rétságon ezen a 20. alkalommal megrendezett foglalkozássorozatnak fő eleme az a katonaromantika. Megismerni a honvédek életét, szokásait, szabályait, a bajtársiasság összekovácsoló erejét.
     Az egy hét most is a "kiképzési tervnek" megfelelően, több foglalkozással zajlott. Volt reggeli torna, alaki foglalkozás, fegyverismeret, lövészet ijjal, puskával, de volt a laktanya elhagyott épületében paintball fegyverekkel gyakorlat. És még sokféle más, minden persze játékos formában. A sport és szabadidős programok jegyében például gyalogmenetben vonultak Bánkra, ahol kellemes strandolásos délutánt töltöttek.
     Az étkezést ebben az évben is a helyi konyha specialitásaival biztosították, a könyhafőnök személye az előző években is garantálta az ízletes ebédeket, vacsorákát és a bőséges repetát aki kért. A főszakács Jávorka János biztosította mindezt.
     Csütörtökön délután az elmúlt korok vitézségéből volt prezentáció a tábor "főterén". Korhű ruhákba öltözött, egykor használt fegyverekkel felszerelt vitézek tartottak bemutatót, ahol a régi puskák, ágyúk töltését is láthatták a körbeülő nézők, és persze riadt élvezettel figyelték amikor elsütésre kerültek. Nagy durranás volt az biztos! (Természetesen golyó nélkül, de a demonstráció így is kellőképpen hatásos volt.)
     Az egy hét bőven tartogatott élménygazdag pillanatokat egy fotóriporter számára, de sajnos minden mozzanaton nem volt lehetőség részt venni. Így aztán néhány pillanatot villantunk fel fényképek által. Külön köszönet a kapott felvételekért. Talán érdemes megemlíteni, hogy ezt a lehetőséget a város képviselő-testülete anyagilag támogatta. 

GiK -  Fotó: GiK, Jávorka János, Fülöp Zsolt   
-
 
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-