Akadályverseny

2021.06.05.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hez

A Rétsági Árpád Egylet több mint tíz esztendeje, mindig megrendezi a gyermeknaphoz kapcsolódó járási akadályversenyt a környék iskolás csoportjainak. Mindig, amikor lehetett, mert 2020-ban sajnos nem lehetett ilyen progarmokat sem megvalósítani. Most a "széljárás" és a szép idő is kedvezett a szabadtéri sportprogramnak.
     Június 4-én pénteken már 9 óra körül gyülekeztek a résztvevő csoportok. Mint megtudtuk, 8 településről mintegy 150 résztvevő döntött úgy, megméreti magát ebben az erős mezőnyben. Korábban a verseny járási volt, de idén is érkeztek a megye más térségéből. 
     Fodor László a Rétsági Árpád Egylet elnöke köszöntötte a felsorakozott vállalkozó szellemű foiatalokat, ismertette a verseny menetét és értékelését. Kiemelte, hogy ezek a programok a Honvédelem Napjához is kapcsolódnak, nem csak a gyermeknaphoz. A magyar honvédek ünnepe ugyan május 21-re esik, de a megemlékezés a halasztott dáttumon is helyénvaló. Már csak azért is mert nem csak a lőtér és a környezet jelent katonás légkört, hanem a feladatok is kapcsolódnak a harcos honvédő tevékenységekhez.
     A vesenybe a csapatok egymást követően 10 percenként indultak a volt sportkombinát környezetében kijelölt útvonalon, melynek során 7 állomáson kellett feladatokat végrehajtani. Volt légpuskalövészet, tájolóhasználat, íjászat, kötélmászás, kézigránát és dobócsillag célbajuttatás, de még egy szellemi toto is. Minden jó dobás, lövés, megoldás pontot ért, legfőképpen ennek alapján dőltek el a helyezések. Holtverseny esetén a visszaérkezés ideje volt a döntő. Iparkodni kellett tehát a kb 3,5 km-es szakaszt leküzdeni. (Az állomások bemutatása és a pontozás módja megtekinthető az alul lévő linken is.)
      Miközben a versenyzők rótták a métereket, a konyhában már készült az ebéd, amivel visszaérkezésük után minden résztvevőt megvendégeltek.
      A nap koronája természetesen az eredményhirdetés volt. Kupák és érmek kerültek kiosztásra az oklevelek mellett. Minden csapat teljesítette a felaladatokat, eltérő pontszámmal. A nagy csoportban a Rétsági Általános Iskola lett az első, a kis csoportban a rétságiak egyik csapata a harmadik helyen, a másik csapata pedig a negyedik helyen végzett. A szervezőkkel együtt gratulálunk a résztvevőknek
     Alábbi képek a versenynap hangulatát idézik fel. Minden helyszín bejárására persze nem vállalkozhattunk, de talán így is érzékelhető a töténtek lelkes hangulata.

GiK -   Fotó: Jávorka János és GiK  - 
-
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-