Kutyaiskola Rétságon
2021.03.17. |

|
|
Sok kutyabarát
van Rétságon és ugyancsak népes tömeget számolnak akik tartanak is négylábú,
leghűségesebb barátot, vagy barátokat a ház körül. A kutyatartás a város
egyes területein gyakorta ütközőpont, bár ahogy a közösségi oldalak megosztását
látom, főként a kóbor jószágokkal van baj. A másik probléma, hogy nincs
kijelölt szabad terület a házi kedvencek sétáltatására, futtatására.
Ha ezt a gondot nem is oldja meg a napokban megnyitott kutyaiskola,
de mindenképp lehetőséget biztosít a szabad levegőn, természeti környezetben
részt venni hasznos foglalkozásokon, nem mellesleg tanítani a kutyusokat.
A történet már elég régen kezdődött. Akik ennek a létesítmények a megalkotását,
megnyitását elhatározták, már legalább egy évtizede működtetnek sikeres
kutyaképző központot Dunakeszin. Rétságon a terület megkeresése után a
képviselő-testülethez adtak be kérelmet, hiszen ez a terület az önkormányzat
tulajdona. Polgármesteri jogkörben február 1-én született határozat. A
megkötött szerződésben olyan elem is van, amivel a város támogatja a kezdeményezést,
a létesítési költségekre tekintettel 1 évig nem kell a megállípított bérleti
díjat befizetni.
A még üres területen egy táblával lehetett találkozni, amelyen a quadosokat
kérik, hogy vigyázzanak a talaj épségére. Ahogy az időjárás lehetővé tette
elindult a terület bekerítése és a szükséges műtárgyak felépítése.
A március közepi hosszú hétvége szombati napjára hirdettek egy bemutató
foglalkozást. Többekben felmerült a vírusveszéllyel kapcsolatos szabályozás,
de a kutyával séta nem tilos, és amúgy is sporttevékenységnek minősül.
Így hát egymást követő csoportokban a nap folyamán cserélődve bőven jöttek
az érdeklődők. Barátkoztak emberek a helyszínnel, kutyák a kutyákkal, és
néhány oktatáskezdési módszer is bemutatásra került. Végig maszkviseléssel,
és a távolságok betartásával, de ez nem zavart senkit. Igazán nagy érdeklődést
lehetett ezen a bemutatkozó napon tapasztalni. Többféle fajta házikedvenc
érkezett az egészen kicsi példányoktól a megtermettebb fajtákig. Aki megkedveli
a lehetőséget, és szívesen képezné is kutyáját akár ügyes játszótársnak,
akár egyéb feladatokra, keresse az iskola működtetőit. A lehetőségekről
és az elérhetőségről egy részletesebb
tájékoztatót mellékelünk.
Pár képünk a délelőtt egy rövid időszakát dokumentálja. Aki még nem tudja
hol találja, hát ide is leírjuk, és képen is megmutatjuk. A 400-ason túl
az út és a futópálya között található. A Radnóti utca folytatásában elhaladva
a tanuszoda és az Árpád Egylet lőtere mellett majdnem a repülősök hangárjáig
lehet gurulni. No ott a reptéri rész előtt megtalálható az iskola, még
a parkolás sem okoz gondot. Az utolsó nagyítható
légifelvételen be is jelöltük.
GiK
-
-
|