Halloweeni tökfaragás 

2020.10.30.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hez

Több éve már hazánkban is terjed a szokás, hogy a kertekben nagyméretűre nőtt, és sem állati takarmányozásra, sem sütésre nem alkalmas, sőt kifejezetten dísztökként termesztett fajokat (Cucurbita maxima – Halloween Pumpkin Chutney) halloween mécsestartónak formázva kirakják a bejárathoz, a kertekbe, és egyéb helyen világítani az őszre már beköszöntő sötétedésben. 
    Azt a vitát most nem nyitjuk ki, miszerint ez nem magyar szokás, de tény, hogy a művelődési központ az utóbbi években szervezett közösségi kreatív, kézimunkás lehetőséget mindazoknak, akik maguk akarják elkészíteni ezt a mókás őszi alkalmatosságot. (Mégiscsak jobb az aulában nagy asztalok mellett hozzáfogni, mint otthon a konyhában vagy a hideg teraszon.) Az is tény, hogy az internet tele van faragási mintákkal, érdekes ötletekkel, egyes helyeken tökszépségversenyt is rendeznek.
     Így aztán ebben az évben is benépesedett az előtér. Nem voltak annyian, mint előző esztendőkben, aki eljött is szigorú maszkviselési szabályokat betartva fogott munkához, és készültek a rémísztő arcot formáló alakzatok. Mert hát a cél a rémítés. A rossz szellemek elrémítése. De nem feltétlen kellett kést ragadni, lehetett szelídebb módon is csatlakozni a szokás továbbéltetéséhez. Előkészített rajzokat lehetett színezni, vagy saját képalkotásokat létrehozni. A műveletek végén az elhelyezett mécsesekkel készülhettek a szelfik, az emlékképek. Egyszóval jó mulatság volt.
     Pár képpel elevenítjük fel a munkálatok pillanatait.

GiK - 
-
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-