Országos Könyvtári Napok - Rétságon 

2020.10.10.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hez

Az Országos Könyvtári Napok eseményei két jelentős évforduló köré koncentrálódnak. 30. születésnapját ünnepli az Informatikai és Könyvtári Szövetség, illetve 15. alkalommal kerül sor a könyvtári szakma legátfogóbb, legtöbb intézményt és résztvevőt megmozgató rendezvénysorozatára. A rétsági bibliotéka minden évben csatlakozott mozgalomhoz. Részben amnesztiával, díjmentes beiratkozási lehetőséggel, és különleges programokkal. Idén három előadásra került sor. 

Hugonnai Vilma az első magyar orvosnő
     Elsőként Szabó Klárát kérte fel a könyvtár előadássorozatának folytatására. A Magyar nagyasszonyok a történelem tükrében című sorozatban már sok érdekes személyiséget ismerhetett meg a látogató, az adott kor történelmi és kulturális környezetének bemutatásával. Az október 6-án tartott előadás "főszereplője" Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő. Szabó Klára az aradi vártanúk tablójával kezdte beszédét, amit nem csak a nap aktualitása adott. A továbbiakban is vetített képekkel tette látványossá az életutat. Hugonnai Vilma 1847-ben született. Sorsát meghatározta a szabadságharc, a kiegyezés, a későbbi történelmi események. Ő állhatatosan küzdött célja eléréséért, hogy gyógyítani szeretne, bár ez, a Zürichi Egyetemen szerzett diplomája ellenére itthon nem volt egyszerű. Valóban egy példamutató életutat ismerhettünk meg az előadásból, ahol irodalmi illusztrációkkal közreműködött Pekáriné Mindszenty Csilla és Szájbely Zsolt. Bővebbet az előadásból nem idéznénk, mert az meghallgatható. (Igaz kicsit alapzajos lett a felvétel, a projektor és a számítógép ventilátorának zavaró hangja miatt, de azért pontosan követhető.)
     Pár fotó dokumentálja az első alkalmat.
     A következő előadások ismertetése az első képblokk után található >>>

  GiK - 
-


Szent Borbála Kutatóakna
     Szenthe István geológus nem ismeretlen látogatóink előtt, hiszen hősiesen és kitartóan végzett barlangfeltáró munkájukról már több alkalommal tartott bemutatót. Ezt az alkalmat is Varga Nándorné, a könyvtár vezető nyitotta meg, miként a többi esten is ő köszöntötte a megjelenteket.
     Szenthe István képekkel illusztrált előadásában röviden szólt a kezdetekről, a reményteli kutatást megalapozó mérésekről, és kicsit bővebben az egy évvel ezelőtti prezentációja utáni helyzetről. Az aknát tovább mélyítették, elég jó az előrehaladás, de a biztonság érdekében is sok építési feladat van. Jelenleg 30 méter mélységben vannak. Már csak néhány méter lehet hátra, hogy egy feltételezett - és több módszerrel kimért - földalatti csarnokhoz jussanak, ahol bőséges ásványvízvagyon mellett kiváló turisztikai látványosság is létrehozható. Az a pár méter azonban a föld mélyéből egyes vödörrel kitermelve, nem olyan egyszerű, de bízunk a mielőbbi sikerben, amiről természetesen portálunk is beszámol.
     Nem csak az előadásból tudjuk, hogy jelentős társadalmi összefogás és anyagi, illetve eszközökben építőanyagokban megmutatkozó támogatás tudja fenntartani a munkálatokat. A mindenféle juttatás nélkül, lelkesedésből a munkát végző csapattagok állami segítséget nem kapnak. A bánki önkormányzat támogatása mellett magánemberek, cégek segítsége tudja mindig előrelendíteni az ügyet. Mindezért az előadó többszörösen is köszönetet mondott.
     A barlang látogatható. Erről információt és kapcsolati adatokat Facebook oldalukon találnak, miként azt is, miképpen tudja támogatni az ügyet, aki ezt szívesen megtenné.
     Újabb pár fotó ez előadásról, aminek hangfelvétele itt is meghallgatható.
     A következő előadás ismertetése az alábbi képblokk után található >>>
GiK -

Hangfürdő
     Egészen különleges eseménnyel zárult az őszi könyvtári sorozat. Eisenmann Tünde előadására került sor. A képeken is láthatóan ez nem hagyományosan berendezett teremben történt, hanem matracokkal, takarókkal foglalták el helyüket az érkezők.
     Tulajdonképpen egy rendkívül kivételes hangversenyre került sor, de egészen másképpen, ahogy más alkalmakkor más hangszerekkel az történik. Mindenki tapasztalja aki zenét hallgat, hogy a muzsika, a ritmus hatással van fizikai és lelki állapotára. Az Indiából származó, különös gonddal kovácsolt hangtálak úgy sorakoztak egymás mellett, mint az orgonasípok. Csakhogy ezek ütős hangszerek.
     Természetesen egy ilyen alkalmat nem zavarhatta a tudósító, hiszen teljes csend és koncentráció szükséges, hogy a megszólaló hangok hassanak a jelenlévőkre. A dolog lényegéről azonban egészen jó összefoglalót hallottunk a bevezető előadásban. Érdemes meghallgatni, mert megszólalnak hangszerek is.
     A hangokat persze - a bevezetőn kívül - itt nem tudjuk megmutatni, de az alábbi képekkel tudósítunk az eseményről.
GiK - 
 
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-