Vöröskeresztes bál

2020.02.16.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hez

Rétságon nem lehet farsang a vöröskeresztes aktivisták által szervezett Vöröskeresztes Bál nélkül. Bizony már 44. alkalommal szóltak a meghívók a művelődési központban tartandó jótékony célú mulatságra. Ahogyan már máskor is megállapítottuk, ez az esemény Rétságon a "bálok bálja", amely immár nem csak a helybenlakókat vonzza, hanem a környező településekről is szívesen jönnek erre a nem mindennapi eseményre.
   A művelődési központ aulája ünnepi dekorációval várta az érkezőket, akik most is száznál többen foglaltak helyet az asztaloknál. Fél nyolc "magasságában" Szlezák Isvánné, Eszter üdvözölte a megjelenteket a szervezők nevében. Rövid köszöntőjét Grubert Roland gondolatai követték. Ő a Megyei Vöröskereszt igazgatójaként emelte ki, milyen értékes hagyományt ápolnak Rétságon (A beszédek az alul lévő linken meghallgathatók)
   Az esten fellépő sztárvendégek ez alkalommal a Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskola Vitalitás modern tánc tagozatának növendékei voltak. Rabóczki Terézia, a csoport vezetője mutatta be az együttest. Ez is meghallgatható a beszédek után.) Majd egészen kivételes bemutatóban volt része a jelenlévőknek. Egyéni és csoportos modern táncprodukciók varázsolták el a publikumot. Néha olyan elemekkel, amit tornászok, akrobaták is megirigyelhetnének. Mindezt ritmusos zenére, a csoporttagok pontos együttmozgásával. Sajnos itt alább csak állóképekkel tudjuk illusztrálni a műsort, pedig annak legfőbb lényeg a mozgás. A vastaps teljesen jogos volt a műsorszámok közben és a búcsúzáskor.
     Megható pillanatok következtek. Eszter most is köszöntötte a Megyeri családot, és a családfőt Megyeri károlyt. Aki nem csak ezen bál legidősebb látogatója, doyenje, hanem az elmúlt 44 esztendő legtöbb ilyen mulatságán családjával együtt részt vett. Ebbéli megtiszteltetésként ők táncolták a nyitótáncot, bár a parkett teljes birtokbavétele előtt voltak további meglepetések. Eszter sorra szólította azokat, akiknek köszönettel egy-egy virágot adott át. Drajkó Vilmosné, Eszenyi Istvánné Marika néni, ajándéka mellett a legfiatalabb első bálózó Rompos Adél is szép emlékkel térhetett haza.
     Majd a régi szervezők közűl Burik Rozália - aki amíg Rétságon élt lelkes közreműködője volt a szervezésnek - Szlezák Eszterhez intézett szavakat. Kifejtette, hogy már 44 éve a program motorja, nélküle elképzelhetetlen a sikeres megvalósítás. És hát állítása szerint - miként a filmfesztiválon - a legjobbaknak Oszkár-díj jár. Ezt a közönség nagy tapssal és helyesléssel fogadta, amire elő is került egy arany szobocska, amelyen az a felirat olvasható, hogy "A  legjobbnak 2020". Szép gondolat, teljesen jogos és méltó elismerés, egyben hatalmas meglepetés volt Szlezák Istvánnénak.
     Ezután a szokásos műsorrend szerint folytatódott az est. Rázendített a zenekar, volt tánc, természetesen vacsora. Buli hajnalig. No de azért volt még más is. Előző években egy-egy lelkes csoport felkészült jelmezes tráfás jelenettel. Idény ilyen nem volt, ellenben láthatott a közönség legalább öt "farsangi bohóckodásról" összefoglalót. Az éjfél előtti pihenőben videóvetítéssel elevenítették fel az előző évek legsziporkázóbb pillanatait. A következő szünetben pedig tombolasorsolás emelte a hangulatot, és a táncok utáni pihentető csendben másféle izgalmakkal töltötték az időt a résztvevők. A tombolatárgyak támogatók adományából kerültek sorsolásra.
     Itt is megemlítjük, hogy a rendezvény a felhőtlen szórakoztatás mellett jótékony célt szolgál, hiszen a bevételből fedezi az aktivista csoport az őszi Idősek napja költségeit. A nemes célokért persze úgy is lehet tenni, ha valaki nem vált jegyet a bálra, de elmegy véradásra. Rétságon legközelebb február 27-én lesz véradás. Aki teheti vegyen részt rajta.
     Képeink az est első részéről tudósítanak. De ígéretet kaptunk más fotókra is. Úgy gondoltunk ezzel a riporttal nem várunk addig amíg azokat szerkesztőségünk megkapja, viszont megígérjük, hogy kiegészítjük ezt a beszámolót.
     A télűző mulatságok még bőven lesznek ezek után is. Csak pár eseményre hívnánk fel a figyelmet. Helyi szokás szerint a téltemetés koronája idén is a Kereplő Néptánc Egyesület farsangi mulatsága lesz. De a 18-án sorra kerülő a Góbé farsang című műsorra is érdemes jegyet váltani - ha még nem fogytak el - mert a nálunk többször nagy sikerrel fellépő Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes vendégszerepel városunkban.

GiK  - 
 -
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-