Ünnepköszöntő a Szlovák Önkormányzatnál

2019.12.22.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hez
-
A Rétsági Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat minden évben megrendezi azt az eseményt, ami hivatalos közmeghallgatás, de egyben évértékelő, ünnepi köszöntő, évzáró alkalom is. Hagyományosan az Evangelikus Imaházban gyűlnek össze a meghívottak, köztük azok, akik szlovák nemzetiségűként regisztrálták magukat. 
     Salgai Szilvia, az újonnan megválasztott nemzetiségi önkormányzat elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd ismertette az előző év történéseit, amiben az önkormányzat szervezőként, vagy résztvevőként volt jelen. Igazán bőséges listát hallottunk. Szó volt az önkormányzat gazdasági helyzetéről, amit röviden úgy lehet összefoglalni, hogy stabil, és a tervek megvalósításához elegendő. Szólt arról, hogy az önkormányzat rétsági történetének 25. évfordulója alkalmából egy színes fotós album előkészítése van folyamatban.
     Ezt követően szólította azokat a személyeket, akik - pár gondolat elhangzását követően - meggyújtották az adventi gyertyákat. Szrtuhát Istvánné, Tóth Jüzsefné után az önkormányzattal együttműködő két szervezet, a vöröskeresztes aktivisták képviselője - Szlezák Istvánné - és Városi Nyugdíjas Klub elnöke, Kotroczó Balázs keltett életre egy-egy lángot. 5. gyerta is fellobbant, amellyel a közösséghez tartozó, de eltávozott személyekre emlékeztek. Ajándékokat is kaptak, és adtak. Minden résztvevőt megajándékoztak egy-egy csomaggal.
     Kölünösen jóleső figyelmesség volt az elnökasszony részéről, hogy megemlítette a RétságNet tevékenységét és azt, hogy a helyi programokról a portál rendszeresen tudósít. Másfél évtizedre visszamenőleg az archívumban fellelhetők a szlovák rendezvények.
     Majd ünnepi műsor kövezkezett, amelyben Glück Laura, Glück Vanessza énekelt karácsonyi dalokat, és Berec Péter harmonikaművész szolgáltatta a zenét. Az összeállítás végén közös éneklés alakult ki, majd egy másik teremben szerény fogadás mellett nyílt mód kötetlen beszélgetésre. 
     Alábbi képekkel gazdagítjuk a szlovák rendezvények archívumát, illetve tájékoztatjuk az Olvasót a történtekről.
  GiK - 
 -
 
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-