Az asszony körbejár ...

2019.10.18.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hez
-
Az évad első színházi előadásán - mint azt már megszokhattuk - pótszékes telt ház fogadta a Pesti Művész Színház vendégjátékát. Egy könnyű francia darab került színre.  Georges Feydeau: "Az asszony körbe jár" című bohózatának tapsolhatott a közönség.
     Ismert színészeket köszönthetett a publikum, hiszen sokan már más darabokban is rivaldafénybe léptek Rétságon. (Például egy évvel ezelőtti "Egy csók és más semmi" című darabban.) Kellemes meglepetésre voltak olyan ismert színművészek is, akiket e színpadon most először köszönthetett a közönség. Várkonyi András, Cseke Katinka)
      A közönség joggal számíthatott egy kellemes laza szórakoztató estre, hiszen a műfaji megjelölésnél nem is csak vígjáték, hanem határozottan bohózat van megjelölve. Egyértelmű, hogy ez a színpadi forma kifejezetten a helyzetkomikumra épít. De nem csak ezért volt ígéretes az előadás. Francia szerző műve ugyan már több mint 100 éve született (1904-ben) de ma is aktuális. Nem csak a szerző francia, hanem a karakterek temperamentuma, életfelfogása. A franciák sokkal lazábban állnak a párkapcsolatokhoz, a sexualitáshoz, legalábbis a legenda szerint. Legjobban egy szakállas viccel tudnám felidézni ezt a jelenséget: "Megkérdezték egy angol, egy amerikai, egy német meg egy francia nőtől: 'Mit tenne ön, ha hajótörést szenvedne, és egy olyan szigetre vetődne, ahol egy tengerészezreden kívül más nem tartózkodik?' Az angol nő némi gondolkodás után így válaszolt: – Én öngyilkos lennék. Az amerikai nő: – Összejönnék az ezredparancsnokkal, az megvédene. A német: – A tengerészezred minden bizonnyal egész nap gyakorlatozna, így nem érnének rá velem foglalkozni. A francia nő meg azt mondta: – A kérdést értem, csak az nem értem mi itt a probléma?" Ez a kis poén valóban jól szemlélteti azt a lazább felfogást az emberi kapcsolatokról franciahonban ami megjelenik a történetben. Nem csak az alapgondolat ilyen laza, hanem a - még ízlésesen - pajkos, olykor pajzán beszólások is egyfajta szabadosságot tükröznek.
      A darab konfliktusa manapság különösen aktuális, amikor sorra készülnek a nem szándékos hang és videofelvételek. Nos itt is az történt, hogy az egyik főszereplő bekapcsolva hagyta diktafonját (100 éve gramofont írt a szerző.) miközben kiment a szobából, és közben a felesége a szeretőjével váltott intim mondatokat. Ahogy az lenni szokott a hangfelvétel "nyilvánosságra került" lejátszotta a férj. Nincs nagy probléma, elválunk házasodunk, új szituációk keletkeznek ...
     Ahogy az lenni szokott kisebb kavarodás után a végén mindenki egymásra talált, mármint eredeti férjre, feleségre, sőt még egy apa a lányára is. Boldogság, pezsgő, és hatalmas taps. Jogosan, mert a művészek kiválóan formálták meg a szerepek bohózatos karaktereit.
      Az előadás a művelődési központ 2019/20-as színházi évadának első darabja volt - de mint ahogyan az lenni szokott - újabb 3 követi, amelyeket a Körúti Színház társulata hoz el városunkba, a Fényes Szabolcs bérlet keretében. Az első bemutatóra november 27-én kerül sor. A Butaságom története című zenés vígjáték kerül színre. Ahogy a foglalásokról értesültem jól látható, hogy bérletesen már a helyek nagyrésze elkelt. Bizonyára van még hely, tehát érdemes a bérletes formát választani, de talán még szóló jegyek is vásárolhatók, ameddig erre a plakátra is nem kerül a már megszokott felirat "Minden jegy elkelt". Mindenkit arra biztatunk, hogy időben vásárolja meg belépőjét.
      Pár képpel az előadás egyes pillanatait elevenítjük fel. Az alul elhelyezett linkek között elhelyeztünk egy 4 perces videó-összefoglalót is, akik fel akarják eleveníteni az élményt.
 GiK -  
-
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-