Berkenyén saját kenyeret szenteltek

2019.08.24.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hez
-
Berkenyén híven ápolják a hagyományokat. Nem csak úgy, hogy könyvben jelentetik meg múltjukat, hogy megemlékeznek a betelepülésük 300 éves évfordulójáról, hogy folyamatosan gazdagítják Faluházuk gyűjteményét, hanem úgy is, hogy a jeles napokon saját történelmükből merítve ünnepelnek. Nem hívnak vendégszerepelni rock bandákat, mulatós zenészeket, mégis meghitt, a falu lakosságának emlékezetes programokkal adóznak. Így volt ez idén Szent István ünnepén is.
     Egy igazán példamutató közösségként élő falu népe, a Német Nemzetiségi Önkormányzattal is közösen olyan alkalmat teremtett, amit nemigen találhattunk más helyen. Ezért is tartottuk fontosnak, hogy más kistérségi hírek mellett, erről is tudósítsunk.
     A Faluházban - ahol eddig is egy igen jelentős helytörténeti gyűjtemény található és látogatható - új kiállítás mellett ez év nyárelején, szakértő mester munkájával felépítettek egy szabadtéri kemencét. Ez persze nem egy dísz, egy kiállítási tárgy, hanem nagyon is élő létesítmény. Olyannyira, hogy a Szent István napi kenyeret itt sütötték. Saját munkával, saját hagyomány szerint végigjárva a lisztből frissen sült cipóig vezető utat.
     Augusztus 18-án kisebb csoport gyűlt össze a Faluház udvarán. Miközben elkezdődött a kemence felfűtése, szorgos kezek egy tapasztalt pékmester Simák Márton - Marci bácsi - irányításával és közreműködésével elkészítették a kenyér tésztáját. Ahogy azt kell, tészta pihentetési idejét kivárva kimérték, majd cipóvá formálták a dagasztóteknő tartalmát, majd újabb pihentetés következett.. Időközben a kemence elérte a kellő hőfokot. A parazsat kisöpörték, az alsó téglákat kitakarítottak, hiszen ekkor már nem a bent lévő fahasábok lángja végezte a sütést, hanem a kellő módon felhevült téglák, a szakszerűen épített kemence lelke őrizték a 200 fokos állandóságot. Valóban hatalmas hőtáróló képességgel rendelkezik az építmény, akár egy újabb adag sütést is bírt volna. Itt egy berakásra 8 cipó fért el, ezért ennyi készült, amit az ismert kerek lapáttal a pékmester sorban elhelyezett a kemence belsejében. Kivárva a kellő időt, szép ragyogó színű cipók kandikáltak a kemence torkából, amit egyenként kiemelve, vizes kefével fényesítve raktak sorba. Miközben a riporter egy csoportképre kérte a közreműködőket, még egy tepsi kalács is megsült. Kisvártatva megérkezett Gill Józsefné - Nusi néni - aki harmonikájával teremtett kellemes perceket a jól végzett munka örömére.
    Másnap, augusztus 19-én délután igencsak benépesebdett a Faluház udvara. Sokan szívesen viselték a berkenyei népi ruhákat. Árpásné Schlenk Judit - jegyző - üdvözölte a megjelenteket, majd a Schmidt Józsefné polgármester tartott rövid beszédet, melyben megköszönte a kemenceépítők és kenyérsütők munkáját. Ezt követően a Győry-Fáy Csaba plébános úr megáldotta a megjelenteket megszentelte a kemencét és az előző nap itt helyben sütött finom kenyeret. Polgármester asszony szelte fel a nemzetiszín szalaggal átkötött cipót, majd a kislányok végigkínálták a megjelenteket saját kemencében saját sütéssel létrehozott alapvelő ételből. A Berkenyei Népdalkör énekelt Nusi néni vezényletével, majd előkerült a harmonika, ami Schmidt Mátyás kezében - mint mindig - csodálatos dallamokat teremtett a kötetlen szórakozáshoz, kikapcsolódáshoz. Dalos társa - Faludi Szilvia énekesnő - még tovább emelte az ünnep hangulatát.
     A jelenlévők nem rohantak haza, hanem miközben megtekintették az újonnan megnyílt kiállítási termet, kellemesen töltötték az időt a falubeliekkel egymás között. 
     Pár képünk a kézműves kenyérsütés hagyományos pillanatait őrzik meg, illetve tudósítanak a másnapi ünnepségről.
 GiK -  Fotó: GiK - és Papp Imre   
-
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-