Ovigála

2019.04.29.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hez

2007-ben indult el egy kezdeményezés az óvodai szülői munkaközösség, óvodapedagógusok és szülők részéről, hogy legyen egy műsoros nap, amelynek bevétele jótékony célokat szolgál. A kezdeményezésből hagyomány lett, így ebben az évben már 13. alkalommal gördült fel a függöny a színháztermet zsúfolásig megtöltő érdeklődők, szülők, kíváncsi vendégek előtt.
     Tény, hogy az óvoda felszereltsége, és működési feltételei párjukat ritkítják a környéken. Az éves költségvetésbe az intézmény által megjelölt minden tételt elfogadott a képviselő-testület. Ebbem az értelemben nincs már arra szükség, hogy külön adakozásból teremtsenek forrást fontos kiegészítők, játékok beszerzéséhez, vagy egyéb célok támogatásához. Bár ez alkalommal is szerény összegű belépőjegyes volt a program, a bevétel az óvoda alapítványához kerül, és minden valószínűség szerint jól fogják hasznosítani. mégis inkább a hagyomány továbbélése ma már ennek az eseménynek a legfontosabb üzenete. Kell egy nap, amikor a gyermekek a nagyobb nyilvánosság előtt is bemutatják mennyi szépet - mesét, éneket, táncot, zenét - tanultak egy esztendő alatt. Ezt várják a szülők és nem kis izgalommal készülnek a gyermekek a "fellépésre". Így tehát pozitív érzelmek kapcsolódnak az eseményhez, természetes, hogy van létjogosultsága.
     Vinczéné Szunyog Judit óvodavezető rövid köszöntője után Marcalekné Kecskés Diána a Szülői Munkaközösség képviseletében, illetve Hriagyelné Kucsera Katalin az óvoda munkatársa konferálta a műsorszámokat. Az óvodapedagógusokkal közös dalos "beköszöntő" után Simon Katalin népdalénekes, néptáncoktató lépett színpadra, majd a saját előadása után megénekeltette a közönséget is. A gyermekintézmény csoportjai állítottak össze műsorszámokat erre az alkalomra. Egy-egy óvodai csoport után, a műsor színesítendő, iskolások és elhozták programjaikat. A két első osztály, akik előző évben még maguk is óvodások voltak, illetve a 6b közössége. A fináléban ezennel az óvoda munkatársai és szülők közös táncjelenete zárta a gálát. Bár ezzel a kicsiknek még nem ért véget a nap. Minden szereplő egy-egy ajándékcsomatot vehetett át.
     Képeinkkel igyekeztünk úgy tudósítani, hogy minden fellépő "együttesről" legalább 3-4 kép emlékeztessen erre az élménygazdag napra.

  GiK -  
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-