Évvégi buli a Városi Nyugdíjas Klubban

2018.12.11.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hez

A város legnagyobb civil szervezete a Városi Nyugdíjas Klub. Ők tartottak decemberi összejövetelt, ami egyben ünnepköszöntő és évbúcsúztató is volt. Az aula most is ugyancsak megtelt, a tagság többsége részt vett ezen a szórakoztató klubnapon.
     Először Kotroczó Balázs klubelnök üdvözölte a megjelenteket, majd röviden beszámolt az év eseményeiről és ismertette a következő esztendő terveit. Mindezt tájékoztató jelleggel, mert a hivatalos beszámoló közgyűlés - ahol szavazni is kell az értékelésről és a tervekről - jövő év elején kerül sorra. Majd Hegedűs Ferenc polgármester mondott köszöntőt, mindenkinek megköszönve aki részt vesz a közösségi munkában. Közöttük kiemelten a képviselő-testület tagjainak támogatását. Többek meglepetésére itt jelentette be először nagyobb nyilvánosság előtt, hogy a következő választáskor már nem kíván a városvezetői posztra pályázni. (Hogy ezt a döntést mi motiválta, nem ennek a cikknek a feladata elemezni. Talán annak a beismerése, hogy nem tudott megfelelni a feladatnak, pedig aki ilyet vállal általában több ciklusban gondolkodik. Avagy más politikai számítás húzódhat meg a dönbtés mögött.) Mindezek mérlegelésére lesz még mód, itt tehát csak rögzítjük az elhangzott nyilatkozatot.
     Szokás szerint a klub tagsága által összeállított műsor következett, amiben versek, dalok hangzottak el. Vendégszereplőként az óvodások adtak elő karácsonyi köszöntőt. Az est fénypontja az Őszirózsa Táncegyüttes erre az alkalomra összeállított músora volt. Most nem a népi kultúra és a múlt felé néztek, hanem a mai fiatalság - egy részének - zenei kultúrájából dolgoztak fel részleteket saját szöveggel és zenével. Reppelve készültek az előttünk álló ünnepekre. A siker nem maradt el most sem.
     Majd az ismert zeneker Bandi és Józsi csapott a hórokba és a billentyűbe, a "nyitótánc" után pedig egyre többen választiották a "parkettet". Időközben feltálalták a vacsorát, folyt a szokásos klubélet. De még a tánc közepette jött egy meglepetés. Egy télapó (vagy téanyó) humoros belépője színesítette az estébe hajló összejövetelt.
     Ünnepi események lesznek még. Más szervezeknek is - pl a Hunyadinak december 29-én - de a város teljes közössége számára szerveződik a Mindenki Karácsonya december 21-én ahová minden helybenlakót szeretettel és bőséges programmal várnak.
     Pár képppel tudósíunk a gazdag programról.

  GiK - Fotó: GiK és  VMMK-Dénes Mónika   
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-