Tök jó nap

2018.11.07.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hez

A művelődési központ aulája népesedett be október 31-én gyerekekkel és szülőkkel.  Erre az alkalomra hirdettek rétsági fiatalokkal együtt közös szórakoztató alkotónapot, amely a faragható tök megmunkálására jött létre.
     Sokan vitatkoznak azon, van-e létjogosultsága nálunk Halloweenról beszélni és ilyen hagyományokat ápolni. A program semmiképpen nem akarta kisebbíteni, vagy komolytalanná tenni a halottainkra emlékező november eleji napokat. Szerkesztőségünk éppen ezért döntött úgy, hogy a november első napjaiban halottaikra emlékezők érzékenységét ne sértsük, pár nappal a gyertyagyújtás és temetőjárás után tesszük közzé a képes riportot.
     Az idegennek hitt szokásnak egyébként a magyarság és főképpen Európa történetében is van nyoma, nem tengerentúlról  "importált" idegen világ elevenedik meg, ha valakik világító tököt készítenek, vagy egyéb szellemeket ijesztő dolgok valósítanak meg. Az elméleti háttérnél fontosabb, hogy egy kreatív, szórakoztató napot lehetett létrehozni gyermekeknek és szülőknek együtt. A tök igen könnyen faragható, és sikerélményt nyújt, mécsessel pedig sajátos hangulatot teremt. ĺgy aztán több asztalon sokan sikerrel próbáltak valami egyedi ötletet vinni a sárga termésekbe.
     A tér másik részén pedig különféle játékokba igyekeztek bevonni a résztvevőket a szervezők. A feladat teljesítésével pontok kerültek a gyűjtőlapra. Volt gúlaépítés, célbadobás, többféle kirakó, és persze vidám hangulat. Tök jó nap volt!
     Pár képünk az eseményről tudósít.

  GiK -  Foto GiK és Hesz Henrietta   
-
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-