Gyermaknapi előzetes

2018.05.26.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hez
-
Városunk készül a gyermeknapra és remélhetőleg kedvező időjárás mellett  megrendezett gazdag programból a vasárnapi forgatagban mindenki tud választani magának kedvére valót. Ezt a cikket egy kicsit bevezetésnek is szánjuk, hiszen hagyományosan az ünnepi nap előtt már szerveződnek programok több helyen. Mi ezekből kettőt emelünk ki.

Óvodai vidámság
      Virágos hangulatban, és alkalomhoz illő belső díszítéssel várta az óvoda a gyermekeket pénteken reggel. Az időjárás sajnos nem kedvezett a szokásos szabadtéri programnak, a szabadban - KRESZ park, ovival szembeni füves, iskola feletti játszótér - megtartandó játékoknak. Az eső ugyan elált vagy legalábbis ritka csepegéssé mérséklődött, de az éjjel hullott bőséges csapadék olyannyira eláztatta a füves területeket, hogy oda valóban nem lett volna célszsrű a kicsiket kivinni. Semmi baj, hiszen az épületen belül is van ezer ötlet vidámságot varázsolni. Igen - ahogy az óvoda vezetőjétől hallottam - egy elvarázsolt kastéllyá alakították a helyiségeket, ahol különféle meglepetések várták a gyerekeket.
      A csoportok most is forgószínpad-szerűen mentek egyik helyszínről a másikra, és különféle feladatokat kellett megoldani csoportosan. Játékosan de sportosan. Aki teljesítette kapott egy pecsétet az útlevelébe.
      A legérdekesebb helyszín mégis az udvaron várta a csoportokat. Egy igazi tűzoltó autó, igazi tűzoltókkal, és igazi sziréna hanggal. Aki akart felmáshatott a járműbe, szétnézhetett hogyan utaznak bevetésre a lánglovagok, vagy a földön felpróbálgatta a sisakot. Illetve szemügyre vehette a tűzoltó autót, olyan részletességgel, ahogy máskor nem. Minden bizonnyal egy egy ilyen élmény több fiatalt is elkötelez e romantikus, de nehéz munka iránt, és a jövő tűzoltói majd közülük kerül ki.
     Pár képünk a nap eseményeiből villantanak fel pillanatokat.

Rétsági Árpád Egylet
      Az "íjászok" ugyancsak a gyermeknap előtt rendezik versenyüket, immár egy évtizede. Ez az ügyesség- és erőpróba a járási iskoláiból nevezett csapatok részvételével zajlik, immár hagyományosan. Az időjárás itt sem volt túl kegyes. Reggel, kezdéskor még szemerkélt az eső. No de nem anyámasszony katonáinak szólt a felhívás, ezen ki sem akadtak, de azért a megnyitót fedett helyen tartották, a lőtér melletti épület fedezékében. Fodor László a Rétsági Árpád Egylet elnöke ismertette a szabályokat, illetve Dudás György, a Járási Hivatal vezetője - egyben a Védelmi Bizottság elnöke mondott köüszöntőt. Elhangzott többek között milyen fontos a haza védelmére felkészíteni az ifjúságot. Komolyan és játékosan is. Ezennel az utóbbi valósult meg.
      Májd indult a verseny. Több helyszinen különféle feladatokat kellett megoldani, a szellemi totótól, a csatacsillag dobáson át az íjjal célbalövésig. A helyszinek egymástól távolabb estek, így a futás is része volt a megmérettetésnek, hiszen a csapatok az elért eredmény mellett az idővel is versenyeztek.
     Dél körülre mindenki visszaért. Miközven a konyhában készült a finom pusztapörkölt Jávorka János közreműködésével, a résztvevők felsorakoztak. Immár a lőtér fedetlen területén. Átadásra kerültek a díjak és az oklevelek. Majd jöhetett az ebéd. No meg az esélylatolgatás, hogy jövőre min kellene javítani, hogy a győztes csapatot leelőzzék. Mert egész biztos, hogy jövőre is lesz akadályverseny a Rétsági Árpád Egylet szervezésében.
      Innen is hoztunk néhány képet.
      Már csak a meghívás marad. Minedkit várnak a rendezők a városi gyermeknapra a Nagyparkoló téren és a Művelődési központban.

GiK -  Foto: GiK, Fülöp Zsolt, Potyecz Enikő 
 



Akadályverseny a Rétsági Árpád Egyletnél
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-