Gyermeknapi előkészületek - kiállításmegnyitó

2018.05.14.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hez
-
Kiállítás nyílt a művelődési központban. A rendezvény előtörténete, hogy az intézmény pályázatot hirdetett gyermekek számára. A beérkezett rajzokból válogatott a zsűri, ezek kerültek falra. Ezennek az aula adott helyet a bemutatkozásnak.
     Ez a megoldás közelebb hozza a nézőhöz a műveket, hiszem minden belépő azonnal végignézheti a képeket. Ez pedig kifejezett szándék volt, hiszen az alkalom nem önmagában létező csupán, hanem a Gyermeknap rendezvényéhez kapcsolódik.
     Varga Nándorné mondott köszöntőt, és egy verset is idézett, amely a színes ceruzákról és a világ sokszínűségéről szólt. Majd a helyzetteknek átadták az okleveleket, és jutalmukat, illetve minden résztvevőnek az emléklapot. Többféle technikával több korosztálytól érkeztek alkotások a tárlatra. Ezekből kerültek megszerkesztésre a falakon sorba rendezett képek.
     Mint említettük a rendezvény kapcsolódik a gyermeknaphoz, amely május 27-én egész délután kerül megrendezésre, elsősorban a Nagyparkoló téren, a környékén, illetve részben az intézményben. Bőséges program és szabadidős lehetőség várja a gyermekeket, no és persze az őket elkísírő szülőket meg minden rétságit. Hiszen a színpadi programok között nem egy az ifjúság és a felnőtt korosztály számára is fogyelemre méltó. Természstesen 27-i rendezvényről is beszámolunk képes riportban.
     Pár kép a megnyitónak szánt díjátadás pillanatait örökíti meg.
GiK -  Foto: GiK és VMKK  
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-