Könyvbemutató a 60. év jegyében

2016.10.19.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hez
-
Könyvbemutatót tartottak a Városi Művelődési Központ és Könyvtár olvasótermében. A szerző - Szűcs Béla Albert újságíró - legújabb könyvét saját maga mutatta be. Életének eseményeit dolgozza fel 1954 novemberétől 1956 novemberéig. Személyes sorsot, sorsokat dolgoz fel. Mindez érdekes lehet sokaknak, de számunkra különösen, hiszen az egykor rétsági katona a mi városunk történetéből is felvillant szubjektív részleteket.
      A rendezvény kezdetén Varga Nándorné könyvtárvezető köszöntötte a megjelenteket, majd átadta a szót Jávorka János nyú. ezredesnek, aki az est házigazdájaként vezette a beszélgetést. Be kell vallani, túl sok dolga nem volt, hiszen a meghívott vendég kérdés nélkül is élményszerűen idézte fel azokat az időket, amit több mint 60 évvel ezelőtt városunkban töltött. Elhangzottak élő illusztrációk is Szájbely Zsolt és Varga Nándorné előadásában, továbbá eredeti dokumentumok, relikviák is előkerültek, amelyek a könyv lapjain is szerepelnek másolatban. A kiadványt megvásárlók pedig dedikációhoz is jutottak a program végén.
     A 360 oldalas kötet tulajdonképpen második, igencsak kibővített kiadása egy korábbi munkának. Három fő részre tagolódik. Az első 70 oldal emlékező novellái szólnak a Rétságon történtekről. Benne kiemelten Pálinkás (Pallavicini) Antal őrnagy személyiségéről, és a vele kapcsolatos emlékekről. És itt válik igazán aktuálissá a könyv a 60 éves évforduló fényében, éppen itt Rétságon. A második rész azt dolgozza fel, amikor Marcaliba helyezték katonaként. A harmadik pedig az 1956-os történelemmel kapcsolatos írások, benne természetesen a felsőpetényi, rétsági eseményekkel és Pálinkás mártíromságával.
     A 82 esztendős újságirónak természetszerűleg nem ez az első kötetbe gyűjtött műve. Közel 30 könyvet adott ki eddig, többnyire történelmi témákban. Rétságon 2014-ben mutatta be a városunkhoz ugyancsak kapcsolódó kötetét, az "Erőt eghészséget őrnagy elvtárs" címűt, amely Pálinkás Antal életének városunkban töltött éveivel foglalkozik.
     A befejező gondolatok között hazafiságról, szabadságról szólt Petrasovics Anna, a MSZDP egykori elnöke, és megemlítette az október 30-án felavatásra kerülő Mindszenty-Pallavicini emlékművet, illetve a hozzá kapcsolódó rendezvény.
     Valójában Rétság is rendezvénysorozattal készül a 60. évfroduló méltó megünneplésére. Ennek első alkalma volt a könyvbemutató. Hagyományosan 23-án 18.00 órakor kerül sor a városi megemlékezésre, és október 30-án vasárnap lesz koszorúzás és megemlékezés Felsőpetényben és a laktanyai emlékpartban. Majd ezt követi a szoboravatás.
     Pár képünk a rendezvény pillanatait őrzi meg az emlékezet számára.
GiK 
-
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-