Útjavítások a 2-es úton

2016.06.08.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hez

Akik hétfőn jártak a város központjában néhány helyen felfigyelhettek az odatámasztott közlekedési táblákra. Útépítés, 30 km-es sebességkorlátozás, forgalomirányítás. Keddre aztán kiderült, hogy ezek a táblák teljesen feleslegesnek bizonyultak, hiszen nemhogy 30 km-rel, de eggyel sem lehetett néhány percre közlekedni. Hosszú sorok álltak olykor a benzinkútig, a másik oldalon a vasúti átjáróig, illetve a rendőrségig. 
     Mindez nem a közlekedők bosszantása miatt történik, hanem éppen az érdekükben. Útjavítások indultak el, amely tart a héten. Remélhetőleg amikor egyes kátyúk és útszakaszok új burkolatot kapnak, már simábban, kevesebb döccenővel, olykor tengelytöréssel fenyegető gödrök nélkül lehet vigiggurulni a városon áthaladó, a közútkezelő tulajdonában álló aszfaltcsíkon.
     A feladat persze nem egyszerű. A kátyúk, úthibák minden esztendőben újra keletkeznek, még akkor is, ha nem is volt olyan erős, fagyos a tél. Az okát minden helybeli pontosan tudja, de a felcsiszolt aszfalt alatt tökéletesen látható. Van ahol alig 3 cm leköszörülése után előbukkannak az évszázados kockakővel burkolt régebbi út részletei. Az útalap olyan, ami akkor még megfelelő volt. Csakhogy azóta megnőtt az út terhelése. Súlyosabb járművek közlekednek, és sűrűbben. A feltorlódott sorokból is látható, mennyi kamion halad(na) át 1-2 perc alatt a városon. Egy korábbi felmésrés szerint a főúton több mint 9000 személy és teherautó robog végig naponta.
     A javítás az esetek többségében az érintett részek felmarása után a kisebb, vagy inkább nagyobb foltok befoltozása lesz. Igaz a legutóbbi képviselő-testületi ülésen a polgármester azt ígérte, hogy ő megbeszélte az út fenntartójával, hogy Rétságon a teljes út új borkolatot kap. Hát ennek nemhogy fele, de tizede sem igaz. Nem kap új burkolatot, csak az érintett szakaszok lesznek kijavítva. Az igaz, hogy egyes területenek hosszabb aszfaltszalag kürül a régi útra. Elésősorban a legkriminálisabb helyeken, a Templomkerttel szembeni forgalomlassító járdasziget melletti résztől a Táncsics út trokolatáig nagyobb felületeken. Másutt marad a foltozás, bár úgy tűnik alaposabb technológiával. Bízunk benne, hogy újabb esztendőt élvezhetünk repedezett felület és kátyúk nélkül.
     Mert hát ahol az út alapja olyan, amilyenre már utaltunk, hiábavaló a 3-5 cm aszfaltburkolat felrakása. Az csak ideig óráig biztosít akadálymentességet. A Posta mellett, a Misik-féle háznál (melynek ablakából Fényes Szabolcs ismert zeneszerző is a kockaköves országútra tekinthetett ki, amint szekerek zörögték a ritmust), no ezen a helyen mélyebb alapozás történik. A kockaköves rész itt felbontásra kerül, majd 10-15 cm betonozással erősítik meg a hiányzó útalapot. Erre és a többi részre kerül aztán a friss aszfaltszőnyeg.
     Mint megtudtam az új burkolat felrakására pénteken kerül sor, és minden valószínűség szerint szombaton más szabadon járható lesz Rétság belterületén áthaladó nemzetközi főútvonal.
     Az előző megjegyzésekkel ellentétben azért túl nagy fennakadást nem jelent a félpályás útlezárás, hiszen a forgalomirányítok által vezérelve maximum 1-2 percet kell várakozni a sorok végén, és megindul a forgalom. Ennyit pedig érdemes elviselni a biztonságosabb, kényelmesebb közlekedésért.
     Van azonban egy megjegyzés ehhez a témához. Nem láttam bejelölve a Kossuth utca torkolatának azt a szakaszát, amely az utfenntartó tulajdona, és javítani feladata (190/6 hrsz) amelyről vita folyt a képviselő-testületben is, hogy azért nem kezd bele a Penta a garanciális javításra megkötött szerződés végrehajtásába, mert erről a részről jogvita van. No ha polgármesterünk olyan jó kapcsolatot ápol az útfenntartóval (is), mint ahogyan azt többször hangoztatta, akkor ezt a pár négyzetméter repedezett felületének kijavítását igazán elintézhette volna. Komoly gépek itt állnak rendelkezésre, láthatóan szakemberek is vannak. Az sincs kizárva - mivel pontosan amúgy sem lehet kiszámolni - hogy pár m2-re való aszfaltot vissza kell vinni (mint hogy kevesebb legyen), itt lenne hát a lehetőség ezt a munkát elvégeztetni, elintézni. A Penta feladata persze ezzel nem szünne meg, a város tulajdonában lévő útjavítást a Kossuth utca beljebb eső részén pedig ők kezdhetnék el. Így nem kellene egymásra várni.
     Pár képünk a munkálatok egy részét dokumentálják. Lehet hogy még kiegészítjük (esetleg külön cikkben) az aszfaltozás képeivel, tapasztalataival, és az elkészült új felületekkel. Mint máskor, most is érdemes lesz visszalapozni a RétságNet lapjaira.

GiK..
.
.
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-