Ballagtak az óvodások

2016.05.31.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hez

A múlt hét végén az óvodában befejeződött a tanév. Bár az intézmény várja a gyermekeket, de többnyire szabadidős programokat szerveznek számukra. Olyanféle foglalkozások, mint ami szeptembertől májusig volt rendszeresen, most már nem lesz. Így hát a legnagyobbak, a Micimackó csoport tagjai elballagtak az óvodából.
     Bizony régen ez a fajta diákbúcsú középiskolában volt hagyományos, majd az általános iskolások körében is eltertjedt. Már több mint egy évtizede legkisebbek gyermekintézményében is szokássá vált. Szép szokássá, hiszen emlékezetes napot szeretnének szerezni a gyermekeknek az óvoda munkatársai és a szülők is. Így hát minden esztendőben az óvodások is ballagással vesznek búcsút az intézménytől, az ovónőktől és kisebb társaiktól.
     Itt Rétságon tulajdonképpen két ballagás is van, illetve két részre bontva szerveződik a nap, amely ebben az évben május 27. péntek volt.
     Délelőtt vendégek nélkül, a gyerekek számára alakulnak a ballagási ceremónia részei. Az épület adottságait tekinve is ez jó megoldás, no meg azért is, mert így meghittebb tud lenni a barátoktól, kisebb társaktól vett - olykor meghatott, olykor könnyes - búcsú. A csoport elindul végigjárni az óvoda termeit, tereit. Elsőként a korban őket követő csoport szobájába "kopogtattak be". Itt közös éneklés után a kisebbektől átvehették a ballagó tarisznyákat, amiben már így is kedves emlékkek lapulnak, és még szaporodhatnak is az útravalók. A következő csoportokban is fogadták a menetet a ovónők, a gyermekek, és ugyancsak megajándékozták öket saját készítésű emlékekkel. A menet folytatódott, az aulában az óvoda munkáját sokban segítő óvodatitkárt köszöntötték egy virágcsokorral, de ugyancsak köszönetet mondtak a konyhán rendszeresen a gyermekekért munkálkodó "szakács néninek". Különösen tavasszal a legizgalmasabb terület az udvar, árnyas fákkal, virágokkal, játékokkal. Ezt sem lehet kihagyni a vándorútból. Itt - a korábbi évekhez hasonlóan - az ovónők kórusa búcsúztatta a gyermekeket.
     Délután már meghatottabb ünnepség keretében a szülőkkel együtt folytatódott a búcsúzkodás. Az egybenyitható csoportszobák szomszédos része volt a "nézőtér", ami ugyancsak zsúfolásig megtelt. A gyermekek dalokkal, versekkel is bemutatták mennyi mindent tanultak az elmúlt év (évek) alatt. De volt másféle emlékezés is. Levetítették azt a képpsort, ami az elző esztendő legizgalmasabb pillanatait varázsolta a vászonra. Az óvoda dolgozói itt is kórust alakítva búcsúztak a gyermekektől. Majd - ahogy az lenni szokott - a szülők szép szóval, virággal, apróbb ajándékkal köszönték meg az óvoda dolgozóinak gyermekükkel való foglalkozást.
      A képek az ünnepélyes pillanatokat dokumentálják. Természetesen az óvoda nem zár be, de kötelző foglalkozások nem leszenek. (Az óvoda bezárásával járó szünetre augusztus 1-től 19-ig kerül sor) A kisebbek számára a napi ellátás biztosítva van, a nagyobbak pedig az iskola kezdetéig még találkozhatnak barátaikkal.

GiK   Foto: GiK és Hesz Henrietta ..
.
.



www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-