Hatalmas Kalamajka Bánkon
-
Bánkon a
község első részén a valamikori mocsár helyén csodálatos építmények sorakoznak,
amelyek rövidesen Ökoland tábor néven várják a csoportokat természetközeli
tanulva-szórakoztató szabadaidőtöltésre. Június elején egy nyílt napon
lehetett megtekinteni a már elkészült létesítményrészeket. A rendezvényről
előzetest mi is közreadtunk. Talán ennek is köszönhető, hogy igen figyeremleméltó
érdeklődés kisérte a számtalan programot egész nap.
Bánkon korán kezdődik a nyár. No igen, ezzel a mondattal arra céloztam,
hogy van egy Bánki Nyár camű rendezvénysorozat, ami hagyományosan a tó
körül szerveződik, és színpadi programokkal várja az üdülősöket és az alkalmi
látogatókat. Ez a programsorozat azonban az évek során mind térben, mind
időben kibővül. Még akkor is ezt lehet megállapítani, ha nem sorolják szorosan
a színpadi programok sorába mindazt ami a községben történik. Pedig történnek
igen figyelemreméltó dolgok. Már ebben az évben is volt élethű hajómodellekkel
nagyszabású bajnokság, rövidesen egy Triatlon verseny kezdi a sportosabb
programokat. Ugyanilyen szerves része ma már Bánk életének a Bánki Vidékfejlesztési
Nonprofit Kft. léte, fejlesztései és programjai. Már többször adtunk hírt
az itteni eseményekről, így összefoglalóként csak annyit, hogy pár év alatt
szó szerint a semmiből nőtt ki a patak partán, az erdő szélén egy temészetközeli
táborhely. A létesítmény több épülete elkészült és már eddig is adott helyet
tanácskozásoknak, foglalkozásoknak, konferenciáknak. E tábor ölelésében
működik a Turisztikai iroda, amelyben helyi termékek is vásárolhatók, ha
úgy teszik vásárfiának.
A fejlesztők elég sok dolgot tesznek annak érdekében, hogy ezt az izgalmas
helyszínt és jövőbeli programjait megismertessék a közvéleménnyel, a közeli
és távoli települések lakosaival. Ennek a gondolatnak a jegyében szerveztek
június első hétvégéjére egy nyílt napiot, amt nagyon találóan Családi Mese
Kalamajkának neveztek el.
Már kora délelőtt nagy volt a készülődés a tábor egyik udvarán. Zenészek,
bohócok várták az érkezőket, kézműves és helyi termék sátrakban lehetett
vásárolni, avagy akár kézműveskedni. A bográcsban rotyogott az ebédre szánt
babgulyás, működött a büfé, és minden rendelkezésre állt ahhoz, hogy a
családok - ha nem is egy egész napot - pár kellemes órát töltsenek el együtt.
A program ezért úgy is szerveződött, hogy visszatérő elemei miatt a később
érkezők se maradjanak le semmiről. Így is volt, igazán nagy kalamajka kezdődött,
zenével, színházi játékkal, és sok-sok meglepetéssel.
A megnyitó előtt egy zöldbe borult emberke szólt a megjelentekhez. Nem,
nem a Marsról érkezett, ő volt Ökobéka, a műsoros rész házigazdája, aki
nem csak fontos információkat osztott meg a látogatókkal, hanem vidám perceket
is okozott, szinjátszó társaival együtt. No szóval Ökobéka bejelentette
a megnyitót úgy 10 óra magasságában.
Márta Attila a BVKF ügyvezetője köszöntötte a megjelenteket, röviden ismerette
a rendezvény célját és annak a tábornak a koncepcióját amelyet ökológia
szempontú létesítéssel és működéssel álmodtak meg. Ivanics András polgármester
üdvözölte a cég tevékenységét, és igen pozitívan értékelte a több éve tartó
kölcsönös együttműködést, amely a tábor közeli megnyitásával újabb állomáshoz
érkezett. Balog István a tábor vezetője, a nap szervezője és házigazdája
most inkább a mai programokat ismertette a résztvevőkkel, de nem hagyta
ki az egész létesítmény alapgondolatának közönséggel megosztását sem.
A megnyitó szavak után kezdődött a szabad vásár, a kötetlen időtöltés.
Persze szok-sok ötlet, programrész kötötte le a résztvevők figyelmét. Zenés
színházi játék, ami bevonta a gyerekeket a mese varázsába, a kézműveskedés,
a már kész foglalkoztatók megtekintése, és sorolhatnánk.
Aki egy kis hűvösségre, viszont a projekt jobb megismerésére vágyott tábor
előadótermében vehetett részt Márta Attila vetítettképes előadásán. Érdeklődés
szerint ez többször is megismétlődött a nap folyamán.
Nyugodtan mondhatjuk hát, hogy Bánkon beindult a nyár. Ehhez igazán kedves
és szórakoztató adalék volt ez a családi nyílt nap, ez a hatalmas Kalamajka.
Pár képünk a nap eseményeinek első szakaszát idézik. Aki többet akar látni,
keresse fel a tábor honlapját, ahol rövidesen a továbbiakról is talál fotókat.
GiK
.
|