Ovisok karácsonyi ünnepsorozata
2013.12.18.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hezAdd az iWiW-hez
-
Az óvodások folyamatosan ünnepnappá avatják a hétköznapokat. Ez nem csak azért van, mert az óvoda munkatársai minden ünnepkörhöz kapcsolódva külön díszítik az intézmény termeit és folyosóit. A gyermekek egy csoportja megtanult egy verses karácsonyi jelenetet, amit szívesen bemutattak több helyen is.
     Már a Városi Nyugdíjas Klub évzáró programján is felléptek, és láthattuk, milyen alapos felkészültséggel állnak a feladathoz. Keddi napon a Járóbeteg-szakellátó Központ előterében díszítettek fel egy fenyőfát karácsonyi pompába, és az ott lévő egészségügyi dolgozóknak, az éppen arra járó embereknek ugyancsak bemutatták műsorukat. De folytatódott a sorozat, hiszen a Városháza emeletén lévő díszes fenyő mellett is elhangzottak a versek, énekek a gyermekszájakból.
     Az óvoda aulájában is pompázik egy szépen díszített fenyő. Szerdán délelőtt tartották azt a belső ünnepséget, ahol a 4 csoport minden tagja összegyülekezett az előtérben, és megtekintették társaik produkcióját. Majd minden csoport előadta azokat az énekeket, amelyeket az ünnepkörhöz kapcsolódva tanultak az elmúlt napokban, hetekben. De nem maradhatott el az ovónők kúrusa sem, akik csillagszórós, gyertyafényes hangulatban énekeltek a gyerekeknek.
     Úgy gondolom, emlékezetes napot szereztek ismét a kicsiknek. A rendezvénysorozat természetesen folytatódik, ha nem is az óvodában. Gondolom sok szülő elhozza gyermekét a decemvber 21-i mindenki karácsonyára, hiszen lesznek kifejezetten gyermekprogramok is. No és persze az ünnepségsorozat csúcsa minden bizonnyal a szenteste, amikor családi körben ragyoghatják körbe a fények a gyermekarcokat és a család közös boldogsága teljesedik be.
     Az alábbi képek három helyszín eseményeit foglalják össze. 
GiK 
.




www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-