Jelmezbál az iskola alsó tagozatosainak
2013.02.08.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hezAdd az iWiW-hez
-
A nagy farsangi programsorozatban a következő esemény pénteken este az iskola alsó tagozatosainak maszkabálja volt. A rendezvény a tornacsarnokban lerült megrendezésre, szépen díszítve az alkalomhoz. A hatalmas tér kellett is, sőt majdnem kicsinek bizonyult, hiszen érdeklődők, szülők ismerősök alaposan megtöltötték a nézőtérként kialakított területet.
      Jelmez, maskara, maszk volt itt annyi, hogy megszámlálni is nehéz. Több mint ahány résztvevő gyermek. Hogyan lehet ez? A válasz nagyon egyszerű. Első körben az alsótagozatosok osztályonként egy csoportos bemutatót tartottak, és ehhez igazították jelmezeiket. Szellemes, táncos, dalos bemutatóknak tapsolhatott a közönség. Amint elfogytak az osztályok, némi szünet következett volna, mert a kisebbek jelmezt cseréltek. Az idő persze addig sem telt látvány nélkül. Éppen ideérkeztek a Rétsági Fiatalok Egyesületének tagjai, akiknek délutáni programjáról külön beszámoltunk. No újabb 20-30 jelmezes el is lepte a "parkettet" vidám körtáncba vitte aki szivesen bekapcsolódott. De volt egy másik "külsős" műsorszám is, Infinity DanceCrew csapata. No szóval velük, és érdekes produkcióikkal újabb 20 fővel gyarapodott a jelmezesek sora.
      Miközben a büfében lehetett vásárolni üdítőt, süteményt, farsangi fánkot - mindent ami szem-szájnak és szomjas gyermeknek ingere.
      Aztán a kicsik újra összegyűltek egy csoportba, hogy újabb felvonulással bemutassák egyéni jelmezeiket. Osztályonként sorban körbejártak a fényképezőgépek, kamerák kereszttüzében, és a mikrofonba elmondták ki milyen maskarát választott magának. Bár ez többnyire egyből látszott, legfeljebb a betörőt, a rablót és a katonát, a terrorelhárítót lehetett összekeverni. (No csak itt a jelmezbálban) Igazán sok ötletes, és egyéni jelmez készült, felsorolni nem is lehetne mindegyiket. Még lefényképezni se. Ezért aztán úgy alakítottuk, hogy legalább csoportos képeken mindenki felfedezhesse szeme fényét.
      Igencsak sikeres "körök" után a szabad tánc következett. Volt is hangulat, zene, tánc füst, meg minden, ami egy ilyen léggömbös, szerpentines díszítésű teremben így farsagg táján szokásos. Mindenki jól érzete magát. Itt is meg kell jegyezni, hogy a rendezést több cég és magánszemély is támogatta. Nekik, a szervezőknek, a mindig fáradhatatlan szülői munkaközösségi tagoknak csak köszönet jár mindazért, hogy sikerült újabb közös élményt szerezni kicsiknek nagyoknak egyaránt.
      A képek végigkísérik a rendezvény állomásait. Remélhetőleg sokan felfedezik valamelyiken akit, vagy akiket keresnek. Következő tudósításunk majd az óvoda másnapi hasonló programjáról szól, érdemes lesz azt is megnézni.
        GiK 
.
.
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-