Évbúcsúztató a Hunyadi Nyugdíjas Klubban
2012.12.29.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hezAdd az iWiW-hez
-
A civil szervezetek sorra rendezik karácsonyi illetve évbúcsúztató rendezvényeiket. Többről beszámoltunk már. Bár lesz még egy Szilveszter napján, de mivel az egy szűkebb körnek szóló zártkörű összejövetel, honlapunkon ez az év utolsó tudósítása. Így hát - lehet mondani - együtt búcsúztatjuk az óévet a hunyadisokkal.
      A művelődési központ ünnepi díszbe öltözött aulája ugyancsak megtelt. A 120 főnyi tagság több mint háromnegyede részt vett ezen a közös mulatságon. Mert, mint ahogyan Hangyási Jenőné, a klub vezetője rövid köszöntőjében elmondta, most hivatalos részeket, műsorokat nem terveztek. Legyen ez az este a szórakozásé. Mindemellett két bejelentést azért tett. Az egyik, hogy a vezetőség mandátuma a következő év elején lejár, így hát az új javaslatokat leadhat minden tag a jelölő bizottságnál. A másik pedig a köszönet hangja. Illetve levelei. Ugyanis a klub több tagja résztvett a "Tápláló szeretet" programban, és ebben az esztendőben is juttattak élelmiszert, befőttet, konzervet a kezdeményezőkön keresztül a rászorulóknak. Nos akikhez eljutottak az adományok levélben köszönték meg a klubnak, és mindazoknak konkrétan is, akik beadták a közösbe a hozzájuk jutott "szeretet csomagot". Ezen leveleket kiosztották az érintetteknek.
     Miközben a bográcsban elkészült a klubtagok közös munkájával főzött töltöttkáposzta, és sorra feltálalták azt, Mezőfi Zoltán polgármester köszöntötte a megjelenteket. Kívánt újévet és tájékoztatta a résztvevőket, hogy a képviselő-testület eredményes munkája során jövőre megújul a művelődési központ előcsarnoka, és elkészül a városközpont felujításának többi része is, a buszforduló, a piactéár felújítása, az iskola hőszigetelése és az előtte lévő park is.
      Végülis előre tervezett műsor nem volt (illetve csak egy, a közös retroparty című műsorszám) többen úgy gondolták, hogy előadják azokat a verseket, dalokat, táncokat, amit az alkalomhoz illőnek tartanak. Így aztán a zene, a tánc előtt-után ilyen produkcióknak is tapsolhattak a megjelentek. A tervezett műsorszám a már más alkalommal is bemutatott retro party igazi táncos mulatós hangulatot teremtett, a 60-as, 70-es évek dalainak táncainak felelevenítésével. A süteményeket ezennel is a klubtagok hozták mintegy batyus báli jelleggel, és a tombolatárgyak nagyrészét is, más támogatók ajándékaival együtt. Így aztán a szönetekben sorshúzás is volt, sok nyertes örömére.
      Képeink a rendezvény egyes pillanatait örökítik meg. No nem a teljeset, hiszen a jólsikerült báli hangulattal késő estig folytatódott a program. Ezzennel a szerkesztőség nevében is kívánunk a klub tagságának, vezetőségének, de minden kedves Olvasónknak gondtalan, boldog új esztendőt.
GiK 
.
.
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-