Zsidó hagyományok Nyugat-Nógrádban
2012.10.26.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hezAdd az iWiW-hez
-
Majdán Béla, a Balassagyarmaton élő művészettörténész volt a Honismereti akadémia vendége. Ahogyan bemutatkozott, ő egy keresztény ember, de egy megtisztelő felkérés alapján elvállalta egy alapítvány kuratóriumi titkári tisztét, és ettől kezdve nem csak érdeklődött a zsidó történelem, kultúra iránt, hanem Történelem-népművelés diplomája mellé beiratkozott a rabbiképzőbe, amit el is végzett.  Így szerzett művészettörténi végzettséget. 
     Az előadás során sok-sok új dolgot hallottunk a zsidó történelemről, hagyományokról, szokásokról. Elhangzott, hogy a zsidó vallás gyakorlói - miként a keresztények is a saját vallásukat - többféle módon eltérő csoportokban gyakorolják, az ortodoxoktól a neológokig. A szertartásrendről és a több évezredes hagyomány során kialakult rituális tárgyakról is beszélt az előadó. Ezekből néhányat be is mutatott.
      Majd a környezetünkben fellelhető zsidó emlékekről szólt. Arról, hogy jelentősebb zsidó népesség telepedett le Alsó- és Felsőpetényben, később Balassagyarmaton, ahol meghatározó volt létszámuk. Jelenlétük a város gazdasági életére is jótékonyan hatott, hiszen a jelenlegi magyarországi területekre való településüket a király adómentességgel ösztönözte. Így teremtettek jelentős kereskedelmet és ipart.
      A második világháború során, az ismert zsidóüldözés és deportálás következtében mindekit elhurcoltak és alig tértek páran haza a koncetrációs táborokból. A balassagyarmati zsinagógát lebonbázták a németek, újjáépítése lehetetlen volt. Az emlékeket a gyarmati zsidó temető őrzi, ami műemlékké lett nyilvánítva. 3000 sírkő sorakozik itt héber és latin betűkkel tartalmazva az elhunytak emlékét. Egy imaház maradt mindössze Balassagyarmaton, ami ma már nem tölt be hitéleti szerepet, inkább múzeumként funkcionál, fogadja a látogatókat. Érdeklődőket, hittestvéreket, és elszármazottakat vagy azok rokonait, mondhatni szerte a világból.
      Az előadás végén pár képet is láthattunk a gyarmati emlékekből.
      Az alapítványnak önálló honlapja is van, ahol sok adatot, helytörténelmi dokumentumot és az érdeklődők az előadáson is elhangzott érdekességet találhatnak. Meg azt is mikor és hogyan lehet látogatni a gyarmati emlékhelyeket.
     Pár képünk az előadásról tudósítanak. 
GiK 
.
.
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-