Tarnai Imre esperes, nagyoroszi plébános gyémántmiséje
2012.06.02.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hezAdd az iWiW-hez
-
A térség egyik legszebb, de mindenesetre legnagyobb templomával büszkélkedhet Nagyoroszi. Ezen a vasárnapon azonban mégis szűknek bizonyult az Isten háza. Sokan kinn is rekedtek. A gondoskodás azonban róluk sem feledkezett meg, ők is hallhattak mindent, ami a templomban történt.
     Ki gondolná Imre bácsiról, hogy immár nyolcvanöt éves? Hogy immár hat évtizede hirdeti az igét, őrzi nyáját, bárhová is állította őt az egyház. S ebből a hatvan évből harmincat itt közöttünk, Nagyorosziban. Munkáját ma is fiatalos hévvel végzi, eligazodik a legmodernebb technikai vívmányok közt. Határozottan kiáll egyháza céljai mellett, de mindazonáltal közszeretetnek örvend az egész településen. Szinte mindenki csak egyszerűen Imre bácsinak szólítja őt. Nem véletlen, hogy elnyerte a település díszpolgári címét is.
     Pedig sokunk számára csak a gyémántmiséjén derült ki, hogy Nagyoroszin kívül még mi mindennel foglalkozik. Hatalmas munkabírása révén arra is talált alkalmat, hogy az Oroszi Híradó mellett évtizedek óta előkészítse nyomdai használatra az Érted vagyok folyóiratot, tanít a kántorképzőben, ellátja az esperesi teendőket, s még sokáig sorolhatnánk.
     Tarnai Imre 1927-ben született Budapesten. A teológiát Esztergomban végezte 1945 és 50 között. Mindszenty utolsó miséjén – 1948. december 26-án - a házi kápolnájában ő ministrált. 1952-ben szentelték fel Esztergomban, majd ezt követően 1958-ig káplán volt Szécsényben. 1958-59-ben Annavölgyön, 60-61-ben Csolnokon, 61-62-ben Kemencén, 62-66-ban Máriahalomban, 66-83-ban Nógrádmegyerben, s 1983-tól Nagyorosziban plébános. Eközben plébániai kormányzó Patakon 1994 és 98 között, s Borsosberényben 1998 és 2000 között. 2005-től az Érsekvadkerti kerület esperese, 2011-től viseli a mesterkanonok címet és végzi az ezzel kapcsolatos feladatokat is.
     Gyémántmiséjén Dr Beer Miklós püspök atya is megtisztelte őt jelenlétével. A Váci Egyházmegye főpásztora jóságos pátriárkának nevezte Imre bácsit. A szónak abban az értelmében, amely az egyház tiszteletre méltó, rangidős példaképét jelentheti. A térség egyházi vezetői, kispapjai, hívei és tisztelői sorra köszöntötték az ünnepeltet. 
V.J.  
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-