Ovibuli jótékony céllal
2012.03.30.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hezAdd az iWiW-hez
-
Öt évvel ezelőtt az óvoda igen szegényes körülmények között dolgozott, amit csak részben pótolt a óvodapedagógusok áldozatos munkája. Szép fejlesztési elképzelések persze voltak, így hát az akkori óvodavezetés gondolt egyet, és szervezett egy jótékony célú rendezvényt. Az ötlet sikeresnek bizonyult többféle értelemben is. Egyrészt anyagilag, ami akkor segítséget adott az udvar játszóterének elkészítéséhez, másrészt nemes hagyománnyá vált.
      A fél évtized elteltével az intézmény helyzete sokat javult, hiszen egymást érték a felújítások. A jótékony célú gyűjtésnek persze van helye, és az SzMK tudni fogja hová is fordítsa az est bevételét.
      A művelődési központ aulája már jóval a kezdés előtt megtelt. Vendégekkel, készülő fellépőkkel, akik persze fogyasztottak is a kalákában összeállított büfében. A szükők által készített sütemények bevétele ugyancsak a közös kasszát gyarapították. A színházterem hagyományosan vidám díszítést kapott, a széksorok pedig jóval a kezdés előtt megteltek, a műsor ideje alatt pedig még az állóhelyek is kevésnek bizonyultak.
      A műsor ügyes felépítése garantálta a változatosságot. Elsőként egy köszöntő ének dallamaira nyílt szét a függöny, ahol a gyermekintézmény minden dolgozója és a legnagyobbak csoportja állt a színpadra. Ezután a négy korosztályi csoport mutatta be amivel a mostani eseményre készült. A kicsik fellépései között pedig egészen különleges produkciókat láthattunk. Mindegyik a maga nemében okozott meglepetést és sikereket. Így láthattunk fantasztikus breaktáncot, Szirtakit a Városi Nyugdíjasklub csapatától, Majd egy újabb meglepetésszám a Vöröskeresztesek csoportjának előadásában. Skót tácparódiát hoztak erre az alkalomra igen nagy derültséget keltve és tapsokat aratva. Egy következő ovisok kötötti produkcióra a kereplősök nagyobb csoportja lépett a színpadra egy meglepetés prudukciót ígérve a műsorközlő által. Meglepetés volt, mert a szám közben úgy elakadt a zene mint a krakkói templomtoronyban a harsonás hangja. Én naív módon azt hittem ez a meglepetés, hogy a fürge lábú és sokmindeben edződött néptáncosorok rezzenéstelen arccal folytatták tovább. Kiderült nem ez volt a meglepetés, ez csupán egy  műszaki hivba, ezért a műsorrend végén újra előadták táncukat, immár teljes zenével. Újabb meglepetés számként Nadirah táncoasai léptek fel, majd a következő oviscsoport után a szülők produkciója hozott új hangulatot a programkavalkádba. ha már 76 éves rétsági katonaélet, akkor legyen egy katonás-poénos tánc. Volt, nagy sikerrel. És a finálében az óvoda dolgozói is minden esztendőben készültek valamilyen paródiával, amely hagyományt most is megvalósították. Ezennel a "Ttakkarítttó nőőőő" álmát táncolták el. A humoros jelenet közben átváltoztak tahiti táncosokká. Az álom nem tart örökké, és "felébredve" újra takarítós jelmezben hatalmas tapsok közepette pár kosár szines labdát repítettek a közönség gyermektagjai felé. Ez lett volna a finálé, de mint jeleztem betetőzte a Kereplő második fellépése.
     Az előtérben folyamatos volt a nyüzsgés, működött a büfé, és egész este jó volt a hangulat. A rendezvény bevétele előző esztendőben közel 200 ezer forint volt, most is hasonlóra számítanak, amely pénz a Szülői Munkaközösség kasszájába kerül, hogy az intézmény nemes célra fordítsa.
     A fellépők teljes sorát és pontos megnevezésüket az alul elérhető meghívó tartalmazza. Képeink pedig - ugyancsak hagyományosan - minden produkcióból igyekeznek megőrizni a legjobb pillanatokat.
GiK 
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-