Házszentelés és falunap Tolmácson
2011.08.08.
-
Tolmácson már negyedik alkalommal teszik emlékezetes felubeli népünnepéllyé a búcsú a napját, amelyet - mivel a templom védőszentje Szent Lőrinc - augusztus 10-re jegyzi a naptár. Az ehhez legközelebbi hétvégén szervezik meg az egyházi ünnepséggel egységben a nagyszabású falunapot. Sőt nem is egy napot, hanem mindjárt egy egész rendezvénysorozatot, amely egész hétvégén eltart. Jó ötlet, hiszen ilyenkor minden elszármazott, a családok távolélő tagjai felkeresik Tolmácsot, így aztán a vendégjáráson túl programokban sem lehet hiány.
      Szombaton az ifjúság szervez magának hasznos elfoglaltságot. A sportpálya különféle szegletei más-más tevékenységnek adtak helyet. Talán legnépszerűbb a strandröplabda volt amelyben a nevezett csapatok reggel 9-től egészen délutánig mérköztek a döntőig. Aztán a vizofoci is vonzott kicsit nagyot egyaránt. A legkisebbeknek az iskola szervezett ügyeeségi vetélkedőt. Este a sportcsarnokban folytatódott a buli. Ezt szó szerint kell venni, mert kiváló disko kerekedett a meghirdetett összejövetelből.
      Vasárnap reggel hagyományosan a búcsúi Istentisztelet ideje.
      Délután aztán benépesedett az teljes tér (meg a környéke), és egészen sötétedésig változatos népünnepély vette kezdetét. Volt itt népművészeti vásár és kézműves munkálkodás, ugrálóvár, bazársor, büfé, és minden, ami egy ilyen alkalomhoz szükségeltetik.
      A program egy házszenteléssel indult. No nem egy valakinek a házát avatták fel, hanem mindenkiét. Tolmács közösségéét. Igen, egy új létesítménnyel gazdagodott a település, amely IKSZT névre hallgat (Integrált Közösségi Szolgáltató Tér), de a helybeliek csak Közösségi háznak nevezik, és hogy ne kelljen a hétköznapokban cifrázni, a homlozatra is ez került. Tolmácsnak van egy Faluháza, amely sok-sok kulturális programnak adott már helyt. A könyvtár mellett van itt tanácskozóterem interneteléréssel, többször kiállítással, a sportcsarnok eredeti funciója mellett gyakorta adott helyet koncerteknek, falubeli rendezvényeknek szüreti és idősek napi mulatságoknak. Itt voltak táncpróbák, kóruspróbák, klubösszejövetelek és más rendezvények. Akárhogyan is nézzük, az utóbbi pár év kulturális felpezsdülése okán kinőtte a település Faluházát. Az új létesítmény már bőven alkalmas az újonnan jeletkező igényekhez. 60-80 fős "nagyterme" bőven megfelel a próbákhoz, kisebb rendezvényekhez, de akár eddig az iskolában tartott jógaórákhoz is. Az épületben külön internetes terem van, foglalkoztatóval, információs központtal, de van beépített konyha és étkező, meg öltöző is. Ilyenmódon közösségi, (akár családi események pl. lakodalmak) lebonyolítására is alkalmas hiszen a melegítőkonyhával e célra is kiválóan megfelel. Igazán komoly fejlődés, hogy Tolmácson már két létesítmény is szolgálja a helyi kultúrát és civil életet. Ezen fejlesztés mintegy 60 millió forintos költségéhez pályázaton nyertek 48 millió forintot.
      Az átadás emelkedett pillanataiban Hajnis Ferenc polgármester ismertette a felhasználási célt, és történéseket az első elképzelésektől a megvalósulásig, majd Tóth Ferenc plábános úr áldotta meg, szentelte fel a házat. Ezután a helybeliek és vendégek birtokba vehették az épületet, legalábbis végigjárhatták a gondos munkával széppé alakított egykor szintén művelődési házként és moziként üzemelő épületet. A precíz kivitelezés helyi vállalkozó munkáját dicséri, aki a legjobb ajánlatot adva nyerte el a munkát.
    Miután mindenki átvonult a színpad előtti nézőtérre, illetve a sétányon felállított asztaloknál helyet foglalva figyelte az eseményeket, kezdetét vette a népzenei fesztivál. A helybeliek is több csoporttal szerepeltek (Népdalkórus, Táncegyüttes, iskolások műsora), de a meghívott vendégek mellett számunkra fontos hír, hogy rétságiak is emelték az esemény fényét. Kozák Katalin énekelt, a Kereplő és a Zúgófa együttes tánca is sikert aratott. További fellépőket nem sorolnánk, az alul megnyitható plakáron megtalálhatók. De a táncos, és énekes fellépők mellett volt itt mesemondó, és színházi játék. No meg az est során és a táncosok kiséretében a Folt együttes szolgáltatta a zenét.
     Elkészült a finom babgulyás, elfogyasztása idejére a színpadi programok szüneteltek, de a jóleső vacsora után újrakezdődő műsorban kiemelt helyen szerepelt a "Tolmácsért" elismerő cím átadása, amelyet a Börzsöny Kontakt Kft. alapított és ad át minden évben azoknak, akik megítélésük
Kitekintő
     Rétságiként nem tudom megállni, hogy ne fűzzek néhány gondolatot a szomszédos települések örömteli fejlődéséhez. Nem a cikkben. Nem rontanám az ünnepüket, de egy külön keretben szükseges több helyi olvasóban is felvetődő kételyeket szemügyre venni.
    Szép és dicséretes dolog, ahogyan a szomszédos kis falvak a maguk 600-1000 lakosságával miféle nagyszerű közösségi létet teremtenek a képviselő-testületek, a polgármesterek aktiv és tevékeny közreműködésével. Látható, hogy Tolmács is ezen programra már évekkel ezelőtt pályázott, és fejlesztett, mintegy 60 millióval bővítve a helyben lakók lehetőségét. Bánk évente körülbelül ilyen arányú nyári fesztivált  rendez sok külső szervező bevonásával, de konkrét több millió forintos önkormányzati finanszírozással. Ezzel a megye meghatározó nyári kulturális központjává vált az eddigi kiemelkedő idegenforgalmi vonzereje mellé. Más települések is sorolhatók Berkenyétől Nagyorosziig, Nézsától Diósjenőig. Ahol nem a széthúzás, hanem az összefogás működtet egy települést látható eredményei vannak, élhető, büszke közösségek alakulnak ki.
    Joggal vetődik fel a kérdés, hogy mi a helyzet Rétságon? Hát kéremszépen elszomorító! A 2-3 évvel ezelőtti időben - amikor a fent említett környező programokat elkezdték szervezni -, városvezetőink min is fáradoztak? Nem az építésen, hanem a romboláson! Sajnos volt beterjesztett terv arra, hogy a művelődési központot lebontsák, és szép nagy üres tér legyen helyette. És ezt a többség meg is szavazta! Az intézményi létszámokat annyira leépítették, hogy hetekre be kell zárni a könyvtárat, és a nyár folyamán az intézmény nemhogy műsorszervezésre, de az ügyelet ellátására sem tud embert biztosítani. A sport szétverésről már nem is beszélve. Ami Tolmácson most épült, mondjuk egy Civil Szervezetek Háza, azt Rétság egy tollvonással megszüntette.
    Mondhatják, hogy ez már régen volt, már 9 hónapja új testület van, ez alatt egy gyermek is megszületik, miért nem változtatnak a maiak a helyzeten. Hát igen. Ezt felvállaló polgármester nélkül lehetetlen. Másrészt változtattunk, de az örökség olyan súlyos, hogy ennyi idő kevés. Különösen kevés, hogy eleink mindent költöttek a hitel terhére, amivel 150 milliós adóságot zúdítottak a mostaniak nyakába. No akkar tessék gúzsba kötve táncolni... A semmiből újjáépíteni amit tönkretettek.
    Nem részletezve tovább, okunk van az elszomorodásra. Pedig ezen falvak összefogásá- val lehetett volna közös körjegyzőségünk is. Csak drukkolni lehet a környék tevékeny polgármes- tereinek és népének, további sok hasonló szép napot, fejlesztést kívánva gratulálunk nekik.
szerint legtöbbet tettek a településért. Ebben az évben a Nyugdíjas Klub vezetőségét szóllították az oklevél és a plakett átvételére.
      A repertoár ugyan nem merült ki, mert voltak fellőpő csoportok, akik kétszer is a deszkákra léptek, és még mindig maradt volna a tarsolyban műsor, de estefele az előadók által bemutatottakat felváltotta  a táncház, amelyben mindenki bekapcsolódhatott, aki a Folt zenekar muzsikájára szivesen táncolt. A sötétedésre - és a felhők közeledtekor - a sportpályán fellobogtak a tábortűz lángjai, amit ugyancsak körbeállít a falu apraja nagyja. Sajnos nem kellett sok intézkedést tenni a parazsak eloltására, mert kb. negyedórás lobogó lágok gyönyörűségének élvezete után az ég úgy döntött eloltja a lángokat. Ha nem is vészes viharral, de ezen esővel ért véget egy tartalmas nap sokak számára élményt nyújtó programsotozata.
      Képeink a két nap eseményeiből nyújtanak át keresztmetszetet. 
GiK 
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-