A világbajnokság elkezdődött
2011.07.05
-
Korábbi riportunkban beszámoltunk róla, hogy milyen gazdag programot állítottak össze a szervezők a szomszédos Bánk községben. Ezek egyik kiemelkedő eseménye egy sportverseny. Nem is akármilyen, hanem mindjárt egy világbajnokság. Olyan sport amely csendes vízfelület nélkül nem léztezhet, de elegendő szálláshely és vendéglátás is szükségeltetik ahhoz, hogy minden vendég megelégedve távozhasson az egy hét elteltével.
      Igencsak benépesült a tóparti sétány eleje kedden délutánra. Itt gyülekeztek a világbajnokságra érkezett csoportok, a sajtó képviselői. Innen indult az ünnepélyes megnyitó felvonulása. Már elöljáróben érdemes elmondani, hogy 14 ország több mint 300 versenyzője nevezett erre a megmérettetésre, Franciaországtól Kínáig a magyarok mellett 13 "küldöttség" érkezett. A felvonulást egy honvéd fúvószenekar vezette, majd egymás után haladtak végig a tóparti sétányon sportoló delegációk, és megérkezvén a viziszínpadhoz elfoglalták helyeiket a lelátó szektoraiban. A viziszínpad felett a tóra néző panorámát most egy zászlóerdő ritmusa színezte. Itt lobogott mind a 14 nevező állam nemzeti jelképe.
     Az ünepélyes megnyitó kis műsorral indult, amelyben a romhányi kerékpáros akrobaták adtak izelítőt tudásukból, valamint a bánki néptáncsoport programja aratott nagy sikert. Nem csak a táncuk keltette fel az érdeklődést, hanem a gyönyörű népviseletet is megcsodálták sokan. Ezen ruhákat a bánkiak féltve őrzik, és nemzedékről nemzedékre hagyományozódva vigyázzák meg a különleges alkalmakra. Nem egy ruhadarab több mint 50 esztendős, és nagymamáktól unokákig kerül a családtagokhoz.
     A verseny zsürijének és a meghívott vendégek bemutatása és színpadra vonulása után köszöntők hangzottak el. Kiemelném közülük Ivanics András polgármester rövid beszédét, és a rendezvény fővédnökének, Hende Csaba honvédelmi miniszternek üdvözlő szavait. És természetesen a szervezők, a közreműködő szervezetek is kifejezték örömüket, hogy itt Bánkon kerülhet sor erre a világversenyre. Mindezt 4 nyelven, hiszen a nemzetközi mezőny számára a magyar mellett angolul, németül és oroszul is lefordították az alhangzottakat.
      Az ünnepélyes megnyitó után egy bemutató következett, hiszen az éles versenyek szerdától tartanak egészen a következő hét elejéig, amikoris az ünnepéyles zárásra és eredményhirdetésre 12-én kedden kerül sor, amelyről természetesen ismét beszámolunk.
      Különös verseny ez a fajta megmérettetés. Még nem írtuk, hogy élethű távirányításos hajómodellekkel versenyeznek az indulók. A tóparton vízretétel előtt előkészített járműveket érdemes figyelmesen szemügyre venni. Amint néhány kép is árulkodik róla a kis hajók valamely eredetinek a lehető legpontosabb másai. Van itt a luxusjacttól kezdve a rendőségi vizijárműveken át hadihajókig minden féle. Olyan részletességgel kidolgozottak, hogy az már művészet. Bizonyára ezt is értékeli majd a nemzetközi zsüri. Nos ezek a kis alkalmatosságok nem csak díszek, hanem működő járművek, bírják a vizet, motor, kormányberendezés is van beléjük építve. A tóparti sétány első részén három bólyákkal jelölt pálya is kialakításra került, ahol a hajókkal egy megadott útvonal szerint kell végighaladni és az idő is számít az értékelésben. A partmenti stégről rádióval manővereznek a versenyzők, elképesztő ügyességgel, sokoldalúsággal. (Itt is érdemes megjegyezni, hogy a strandolni vágyókat nem zavarja a verseny, a strand működik. A horgászok ugyan néhány stéget egy hétre mellőzni kényszerülnek, de a tópart színpad utáni horgászhelyei használhatók.)
      Érdemes kilátogatni, hiszen szabadidős élménynek sem utolsó nézőként betekinteni egy ilyen verseny pillanataiba. A versenyek több kategóriában a hét napjain zajlanak, délelőtt 8-9 órától délután 5-6 óráig. A részletes programot a verseny hivatalos honlapján meg lehet tekinteni.
      Képeink az ünnepélyes megnyitó pillanatait, a felvonulást, a műsort, a köszöntőket, és a keddi szabadverseny néhány mozzanatát elevenítik fel. Mint jeleztük a hét eseményeiről a jövő heti eredményhirdetéssel együtt még beszámolunk.
GiK 
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-