Hová tűnnek a cicák? -
Több infromációval
kerestek meg, amely szerint a városban egyre többször tűnnek el házi kedvencek.
Egyik olvasónk levelet is ért - alább olvasható - hogy hívjuk fel a figyelmet
és kérjük a lakosság összefogását és segítségét. Ezt szíves örömest megtesszük,
mert csak a a nyilvánosságban, a közösség összefogásában bízhatunk. Sajnos
azóta is érkeztek újabb hírek más macskák eltűnéséről is, tehát nem véletlen
jelenségről van szó. Igen beszélnek rókák megjelenéséről a város belterületén,
de a rókák nem bántják a macskákat.
Állategészségüggyel foglalkozó szakértők viszont felhívták a figyelmet, hogy amennyiben mérgezéssel végeznének egyes egyének a háziállatokkal, bármilyen okból teszik azt, elképzelhetetlenül súlyos következményei lehetnek. Az állatok a mérget elhordozzák, elhullott tetemeikkel esetleg olyanok is érintkezésbe léphetnek, amire nem számítanak. Talajba kerülve a növényzetet, más állatok által elfogyasztva azok szerevezetében okozhatnak mérgezést, amit tovább hordozhatnak. Szívesen adunk hát helyt a kérésnek, és csak arra biztathatunk mindenkit, figyeljen, vigyázzon, ha viszont valami konkrét okról - természeti vagy emberi ráhatásról tud - a megfelelő helyen tegyen bejelentést. GiK
Tisztelt Szerkesztőség! Azért gondoltam, hogy hozzátok fordulok mivel tanácsot szeretnék kérni az alábbiakban: Az utóbbi napokban több figyelmet érdemlő dolog történt szükebb környezetünkben. Mi és a szomszédaink állatokat kedvelő és szerető emberek vagyunk. Ezért megdöbbentő volt tapasztalni, hogy a szomszédunk macskáját aki több mint tiz éves megmérgezték. A kis állat éjjel lakásban volt csak napközben tartozkodott az utcán vagy a kertben. A mi macskánk egyik pillanatról a másikra eltünt és már egy hete nem került elő. Egy kicsit arrébb egy perzsa macska tünt el. Igaz késöbb előkerült tetemes pénzjutalom hatására. Nem akarok vészjosló lenni mert eddig nem volt jellemző az ilyen magatartás de akinek a szeretett kedvenc állatát pusztitják el szándékosan vagy gondatlanságból annak sokáig keserű emlékei maradnak. Arra gondoltam, hogy segitségetekkel néhány felhívó sort, gondolatot kéne közreadni a neten abból a célból, hogy megelőzzük a hasonló eseteket. Tudjuk a feltételezett bűnöst ennél extrémebb esetekben is nehéz megtalálni, főleg ha nincs bizonyiték és a törvény is gyengén szankcionál nem ugy mint az USA-ban. Ha egyetértetek velem akkor arra kérlek, hogy a fentiek alapján néhány hasznos és praktikus gondolatot tegyetek közre ezzel kapcsolatosan honlapodon. Nagy tisztelettel köszönöm előre is segitséget. További jó munkát erőt egészséget a testületben! Üdvözlettel:
Hunfalvy Endre sk.
Kiváncsiak
vagyunk véleményére! Ide írhatja be hozzászólását >>>
Tartalomjegyzék - macskákról mindenféle - a Startlap tematikus oldalán >>> ![]() Illuszráció - ő nem az eltűntek közül való |
|
|
|
|
![]() |
|
|