Adidas kézilabda megyei döntő
-
Az iskolánkban több év óta meghonosodott a kézilabda. A tanulók kedvelik, szívesen vesznek részt versenyeken. A több éves felkészítő munka és a folyamatos sportolás nemcsak kedvet csinál a fitaloknak a játékhoz, hanem eredményt is hoz.  Tulajdonképpen az iskolás korosztály idősebbjei versenyeztek hét végén a rétsági tornateremben, ahol megyei döntőre került sor.
     Négy együttes lépett pályára.  A balassagyarmati Kiss Árpád Általános Iskola, a salgótarjáni Beszterce DSE, a pásztói Herkules DSE versenyzői érkeztek vendégként városunkba.  Decemberben már volt egy forduló Balassagyarmaton, a mieink ott is jól szerepeltek.
     Az U13 leány csapatok körmérkőzésen mérték össze tudásukat, edzettségüket, és helyzetfelismerő képességüket. Tehát mindenki játszott mindenkivel, ez a 4 csapat esetén minden együttesnek 3 mérkőzést jelentett, összesen 6 szor szólalt meg kezdésre a játékvezető sípja a 2x15 perces félidők előtti meghajlást követően.
     Izgalmas mérkőzések voltak a csarnokban 10 órától egészen délutánig. A mieink jól szerepeltek, és meg is nyerték a tornát. Az eredmények: Rétság-Beszterce 16:13, Kiss Á- Herkules 2:12, Rétság-Kiss Á 22:15, Herkules-Beszterce 15:18, Herkules-Rétság 10:12, és az utolsó mérkőzésen Beszterce-Kiss Á 25:8. Ennek alapján első helyezett a megyei döntőn Rétság, a második helyezett a salgótarjáni Beszterce DSE. Gratulálunk a versenyzőknek! Az első két helyezett jut tovább a régió döntőbe, úgyhogy a mieinktől még várhatunk egy szép eredményt.
      Sajnos a verseny első pillanatait beárnyékolta egy baleset. Egyik rétsági sportoló russzul esett, és megsérült a vállán. A mentők ellátták, reméljük nem törés hanem gyorsabban gyógyuló sportbaleset.
      Néhány képpel a labdajáték izgalmas pillataiba pillantahtunk be.     
GiK
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-