Végh József: Kámor
Zárszó

Kedves Olvasó!

    Remélem, hogy Önnek is legalább annyi örömet okozott ez a kis kötet, mint számomra annak összeállításakor, midőn egy-egy új forrásra rábukkantam.
    A lokálpatrióta helytörténész számára mindíg kettős érzést okoz az, ha gyűjtése eredményét közkinccsé teheti. A nyilvánvaló büszkeség az egyik, melyet a könyv megjelenése okoz, s amely talán egy újabb apró lépéssel hozzájárul ahhoz, hogy szeretett falujában az áhított idegenforgalom növekedjék. Ugyanakkor megjelenik a féltés is. Az országot járva sokszor tapasztalhatjuk ugyanis, hogy egy-egy felkapott túristaközpont mennyire magán viseli a tömegtúrizmus hátrányait. Szinte minden nevezetes helyen megjelennek az "önkéntes amatőr kincsvadászok", kik aranyat ugyan nem találnak, viszont pótólhatatlanul elpusztítanak sok olyan fontos nyomot, amely segítségével a szakértő szem sokmindenre következtethet. A régész számára pontos kormeghatározó tényező példáuk az építéshez használt habarcs minősége, s más hasonló apró jelből következtetni tud a hajdanán ott élők kultúrájára, mindennapi életére.
    Mi az, amit a Kámorra érkező kirándulónak a helyszín ma nyújt? A várakból sajnos semmi sem látható, a "barlangokból" annyi, mint amennyit a kutatók feljegyzései nyomán közöltünk. Nyújt viszont csodálatos kirándulási lehetőséget, tiszta levegőt, vadregényes tájékot, emberpróbáló sziklákat, botanikai ritkaságokat, s mindehhez a rablókról, betyárokról, tündérekről és boszorkányokról szóló történetek hangulatát.

Kedves Kirándulók!

    A Börzsöny hazánk legérintetlenebb, - s talán kissé elfogult helybéliként nyugodtan mondhatom - legszebb hegysége. Segítségüket kérjük abban, hogy az is maradjon!
    Valószínűleg mindannyian találkoztak már az alábbi versikével, amelyet nem csupán a fákra, hanem egész környezetünkre vonatkozóan kell, hogy megszívleljünk:

Az erdő fohásza

     Vándor, ki elhaladsz mellettem, ne emelj rám kezet!
     Én vagyok a tűzhelyed melege hideg téli éjszakákon,
     én vagyok tornácod barátságos fedele,
     melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
     s gyümölcsöm oltja szomjadat.
     Én vagyok a gerenda, mely házadat tartja,
     én vagyok asztalod lapja,
     én vagyok az ágy melyben fekszel,
     a deszka, amelyből a csónakodat építed.
     Én vagyok házad ajtaja,
     bölcsőd fája - koporsód fedele.
     Vándor, ki elmégy mellettem,
     hallgasd meg kérésem:
     ne bánts!
 

www.retsag.hu
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-