Új beszerzéseink

Horváth Zoltán – Tar Gábor: Nemzetközi szervezetek kislexikona

Kiadványunk azzal a céllal készült, hogy eligazítást nyújtson a kormányközi nemzetközi szervezetek olykor nehezen átlátható világában, gyorsan kikereshető választ adjon a nemzetközi szervezetekkel összefüggésben általában felmerülő kérdésekre. Éppen ezért úgy épül fel, hogy a nemzetközi szervezetek és a hozzájuk kapcsolódó fontosabb fogalmak lexikon jellegű definíciótáraként álljon rendelkezésre az olvasónak. - áll a szerzők által jegyzett bevezetőben. A kiadvány - a könnyebb áttekinthetőség érdekében - három részre tagolt. Az elsőben az ENSZ és az ún. ENSZ-család szervezeteit ismerhetjük meg: többek között a különböző alapokat, mint az UNICEF, vagy a Népesedési Alap (UNFPA), valamint a szakosított és kapcsolódó intézményeket, pl. WHO, ILO, IMF. A második fejezetből az euro-atlanti térség szervezeteiről kapunk információkat. Az Európai Unió intézményrendszere a többi szervezettől elválasztva, nagyobb részletességgel került tárgyalásra. A térség egyéb szervezetei - szám szerint tizenöt - között megtalálhatók a relatíve szűkebb körű együttműködések (Benelux Gazdasági Unió, Közép-európai Kezdeményezés, Visegrádi Csoport stb.) és a nagyobb szervezetek is (pl. Európa Tanács, Észak-atlanti Szerződés Szervezete). A kötet harmadik részében a szerzők a világban jelen levő egyéb jelentős szervezetekről adnak áttekintést. Itt kapott helyett - többek között - az Afrikai Unió, a FÁK, az OPEC, a Nemzetközösség céljainak, történetének, tevékenységének, struktúrájának, főbb adatainak bemutatása. A kormányközi nemzetközi szervezeteket ismertető kiadvány a könyvben szereplő szervezetek angol nyelvű rövidítéseinek jegyzékével és bibliográfiával zárul. A függelékből az ENSZ és az euro-atlanti térség szervezeteinek tagságáról tájékozódhatunk. Az informatív kislexikon kézikönyvtárak és uniós gyűjtemények nélkülözhetetlen anyaga.

www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-