Felszentelték az Evangelikus Imaházat
-
Akik a városközponttól a vasútállomás irányába gyakran járnak figyelemmel kisérhették, hogyan szépül, újul meg az evangelikus gyülekezet imaháza. A több mint 100 éves épület igen sokféle változáson ment át az egy évszázad során. Volt elhagyatott ház, iskolai szükségtanterem, majd üzemmé alakítása is felmerült. A rendszerváltás körül aztán a helyi evangelikus szórvány gyülekezet visszakapta az épületet, ahol elkezdődött a hitélet.
      És persze nem csak a hétvégi istentiszteletek, hanem a folyamatos javítgatások felújítások is. Aztán amikor beszakadt a tető világossá vált, hogy itt már csak felújítással lehet megoldani a problémát. Elindult a pénzkeresés folyamata, mert hát segítő munkáskézből volt bőven. 4 éve elkészült az új tető a kicsiny tornyocskával. Az épület akkori megújulásáról be is számoltunk. Aztán az evangelikus hívők közössége további álomnak tűnő reményeket fogalmazott meg. Az álom mára megvalósult Adakozásból, püspöki segítséggel, önkormányzati támogatásból és sok segítőkész mesterember munkájával végül teljes felújításon ment át az épület. Az egykori két termet - egy boltívvel - összenyitották, új hőszigetelő ablakokat ajtókat kapott a ház és a közmű rendszere, fűtése is korszerűsödött. Kialakult egy kisebb terem ami hitoktatásra, de például baba-mama klubra is használható. Van már konyha és vizesblokk is, no meg további szép tervek parkoló építésre, az udvar rendbetételére és egyebekre. A munka tehát folyhat tovább, de mégiscsak egy jelentős állomáshoz érkezett a közösség házának felújítása.
      Szombaton délután ünnepi istentiszteleten került sor a felszentelésére. Az evangelikus közösség tagjain kívül sokan érkeztek. Polgármesterek, önkormányzati képviselők, egyházi személyek mellett sok-sok vendég, családtag is eljött erre a délutánra. A képeken is láthatósan a több mint 150 fő bizony a szépen megnövelt térben is nehezen fért el.
      Felcsendült a harmónium hangja, majd dr. Fabiny Tamás, az egyházkerület püspöke tartott ünnepi szolgálatot. A szertartásban részt vett Szabó András esperes, és Zsugyel Kornél a helyi gyülekezet lelkésze, a bánki egyházközség vezetője. A bánki kórus - fuvolá és gitármuzsikával kísért - éneke tette emelkedettebbé a szertartás perceit. Ezen istentisztelet keretében történt a felújított épület felszentelése. A névvel említetteken kívül részt vett még az ünnepélyes alkalmon Németh Zoltán és Lehocziki Endre is, akik a gyülekezet korábbi lelkészei voltak, Tóth Ferenc római katolikus plébános, továbbá Bánk és Rétság polgármesterei, önkormányzati képviselők.
      A meghatóan fenséges szertartást ugyancsak a kórus dallamai zárták. De az ünneplésnek nem volt még vége. Az egyházközség presbitériuma tartott ünnepi közgyűlést, melynek keretében többen szóltak a gyülekezethez, pár gondolattal tudatták örömüket a felújítás kapcsán, és mindannyian kifejezték reményüket, hogy a közösség életének meghatározó színtere lesz a felszentelt imaház.
      A közgyűlés leretében fellépett egy szlovák nyelvű gyermekkórus Glückné Salgai Szilvia vezetésével. Majd kedves meglepetések átadása következett. A nap emlékére keramikusművész által készített dísztányért adtak át a meghívott "elöljáróknak", az építésben fontos szerepet vállalt személyeknek, vállalkozóknak. Majd a jelenlévő lelkészek feleségeit köszöntötték fel egy-egy csokor virággal. Az ünnepség terméből a szabadtéren felállított sátorhoz távozók pedig gyermekek munkája révén készített terakotta emlékplakettet vihettek magukkal, akik együtt örültek az épület megújhodásán.
      Az udvaron egy hatalmas sátor állt, amelyben terített asztal szolgált a résztvevők megvendégelésére, amit itt szeretetvendégségnek hívnak. Éppen azt a célt megvalósítva sokáig együtt maradtak, beszélgetve, kellemesen időt töltve, amiként meg is fogalmazódott hogy a gyülekezet számára ez a hely nem csak a vasárnapi istentiszteleteken áll nyitva. Hétközi egyházi programok mellett más események megvalósítására is alkalmas, és a közösségi élet színtereként a jövőben is lesznek események, rendezvények. És ez már átvezet a jövő terveihez, mert bizony van még mit bővíteni a házon. Korszerűsíteni a konyhát a vizesblokkot, továbbépíteni az udvar parkolóját, és ahogyan azt Zsugyel Kornél lelkész úrtól megtudtam az udvarban lévő régi pincét felújítva, az előtt egy közösségi programokra alkalams szabadtéri helyet is szeretnének kialakítani. Ez minden valószínűség szerint csak jövőre kezdődik al.
      Képeink a felemelő ünnepi esemény pillanatait idézik.
 GiK Foto: GiK és Szabó András  
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-