Vandalizmus az iskolánál - nem először
-
Lasújtó hírt kaptunk az iskolával kapcsolatban. Szeptember 8-án reggelre az inzézmény dolgozói embertelen butalitást tapasztaltak a többszáz gyermek értelmi és érzelmi nevelését szolgálni hivatott létesítmény bejáratánál, és annak környékén.

Röviden a történtek: 
     A főbejárat ajtajának zárját megrongáltát, valamilyen anyaggal eltömték. Az előtető vízlevezető csatornái behorpasztva. A társdalmi munkában fedolgozptt farönkökből a következő feladathoz félretett röbköket szétdobálták, illetve az oldalsó tér közepére átdobálták eddig ismeretlen tettesek.
      Ez még mind semmi! A főbejárat előtt emberi ürüléket, és annak szétmaszatolt nyomait látták a dolgozók. Az alábbi képek éles emléket hagynak mindenkiben aki személyesen tapasztalta, de mi szándékosan életlenítettük el, oly gusztustalan, felfoghatatlan, megmagyarázhatatlan.
     Nem ez az első eset! Már előző évben is beszámoltunk az iskolát ért veszélyes atrocitásokról, de az évnyitó előtti napokban is történt súlyos károkozás. Az épület hátsó részénél lévő raktár ablakait kövekkel szétzúzva bahatoltak a raktárban, az ott - tűzoltásra - tárolt poroltót a környéken kifújták az elkövetők, és annak fém részével további ütlegelést mértek falakra, tárgyakra.
     Kik voltak az elkövetők, nem tudni, bár mindkét esetben az intézmény igazgatója feljelentést tett, a rendőrség rögzítette az eseteket, és nyomozást indított. Mert ne higgye seki, hogy ez már elmegy egyszerű diákcsíny gyanánt! Ezek bizony súlyos bűncselekmények, amit nem lehet sem megbocsátani, sem könnyen venni. Olyan találgatásba persze - ami városszerte hallható - hogy mlyen indítéka lahet az eseteknek, mi nem megyünk bele. De az iskolától távoláló politikai indítékoktól, a "rossz tanulók" bosszújáig sokféle feltételezés forog közszájon. Egyik végletet sem gondoljuk megalapozottnak, és éppen ezért nem értjük! Az oktatás, a jövő nemzedék épülete nem lehet célpontja semmiféle atrocitásnak, hiszen az valahogyan minden rétsági lakost érint. Testvére, rokonya, gyermeke jár oda. Az pedig nem valószínű, hogy idegenek tettek volna így.

Van más is!
     A vandalizmus jelei nem először tapasztalhatók a környéken, és az épületen. Az iskolaépület udvar felé eső részén több hatalmas grafitti. Szövege szerint a jónéhny kábítószerfogysztásra biztatja a csöppségeket. Erre már mit lehet mondani?
     Nincs pénz a helyreállításra, a falak lefestésére, és ha lenne is jelen körülmények között csak új, tiszta felületet teremtene a rongálóknak, falfestőknek.
     Nem csak a rongálás, hanem a természet is az iskola ellen van. megfelelő vízelvezetés híján a legkisebb esőre is kész pocsolya lesz az udvar.

Mit lehet tenni?
      Van itt egy többször megfogalmazott lehetőség. Az iskola épületét ugyanis - törvényi előírás szerint is - be kell keríteni! Az épület környéke nem közterület, mégis álandóan nyitva áll a köz számára. Hasznos időtöltés - kosárlabda, kerékpáros gyakorlás, gördeszka, sport - és a haszontalan károkozás részére is.
     A rendőrség pedig ilymódon nehezen tud intézkedni. Ha egy bekerített területen tartózkodnak idegenek, már csupán az ottlét miatt eljárás alá lehetne vonni őket. Aztán néhány ponton mozgásérzékelő lámpák felszerelésével még jobban védhető lenne illegális behatolás ellen a terület. Néhány ezer forintért kaphatók ilyenek, és azonnal felhívná a környék figyelmét a jogosulatlan ottartózkodókra.
      Már előző évben is cikkeztünk róla, hogy ezeben a dolgokban rendet tenni csak szándék kérdése a költségvetés felett rendelkező képviselő-testület részéről. Ne tűnjön demagógiának, de ismét el kell mondani: ha volt félmillió forint - azóta nem használt - két hordozható számítógépre  (miközben azokat rendeltetésüknél fogva nem kell hordozni és nem is szabad kivinni a hivatalból), ha volt pénz elfogadhatatlan minőségű munkára a jegyző részére és főként elbúcsúztatására két és félmillió jutalomra, ha volt közel 6 millió forint a hivatalból amúgy hiányzó szakemberek kirúgására. Ha milliókról, tizmilliókról le lehet mondani pályázat nélküli tűzoltószertár, városközponti területek elvtelen értékesítésével, akkor ne mondja senki, hogy nem lenne 1-2 millió forint egy bármilyen kerítés elkészítésére. Úgy értesültünk, hogy a hivatal épületére is lesz a pályázati pénzen felül, nem tervezetten legalább 3 millió forint pluspénz, egyébként indololatlan belső átalakításokra. A sort kár folytatni, lehetne bőven. Ezek után csak szándék kérdése, hogy előregyártott kerítéselemeket egy héten belül lerakat-e a városvezetés, vagy nem. Úgy tűnik az iskola megvédésére nincs szándék.
      A kormány pályázataira várva nem lehet minden gondot megoldani, és addig is meg kellene tenni mindent a károk és veszélyek elhárítására. Mert az szép dolog, hogy pályáznak százmiliós nagyságrendben felújításra, de hogy a pályázat nem jó és nem nyernek már nem annyira örömteli. Mert - mint sajtóközleményekből lehet tudni - minden szabályos, a kiírásnak megfelelt páláyzat nyert. No itt van éppen kidobott 100 millió, mert nem megfelelően felkészült emberekkel iratnak pályázatokat, és a testület szavaz a kiírásban foglaltak ismerete nélkül. No nem tudom, abban a tervben volt-e kerítés tervezve. Ha volt, és készen vannak a tervek, akkor már egy hosszabb hétvégén csak meg kell valósítani. És más dolgokban sem lehet a mannára várni, van még néhány dolog, ami sürgős intézkedést igényelne.
     Mi lesz ezután? Nem tudni, hiszen a probléma ismert, a megoldásért felelős városvezetők és képviselők nem tesznek semmit. No persze nem felejthetjük el az iskolavezetés felelősségét sem, de tisztán kell látni: az épületfelújítás nem az ő feladatuk, és pénzt sem kapnak rá. (Ezen túlmenően a szülői munkaközösség jelentős összegek gyűjt, és társadalmi munkákat szervez a létesítmény fejlesztésére. Köztudott, hogy a főbejárat előtetője is úgy készült el, hogy annak fedezetére az iskolai dolgozók jutalmát vonták meg.) A gondokat pedig folyamatosan jelzik az illetékesek felé. Eddig úgy tűnik süket fülekre talált, sőt az állandó megtakarítás-mánia okán még további pénzeket akarnak elvonni a város legfontosabb intézményétől, mindannyiunk gyerekeinek iskolájától. Miért és mire, az egy másik riport témája lehetne.

GiK  
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-