Becsöngettek
-
Mint mindenütt az országban, Rétságon is elkezdődött a 2008/2009-es tanév. Az iskola és a pedagógusok felkészülten várták szeptember első napját, a gyermekek, és különösen az óvodából most suliba lépő elsősök némi izgalommal és a szünet vége feletti szomorkodással gyülekeztek az iskola "főterén."
     A Himnusz elhangzása után az óvodából "átigazolt" első osztályosok kis műsora jelezte, hogy befogadott tagjai a közösségnek. Majd Holman Ferenc iskola igazgató tanéznyitó beszédében elsősorban a praktikus ismereteket, fontos tudnivalókat osztotta meg a szülőkkel és tanulókkal. Aki nem figyelt pontosan, vagy amelyik szülő nem lehetett ott, alább megnyithatja a beszéd szövegét. Érdemes elolvasni, eltenni, hiszen a tanév adatai (évzáró, szünetek, stb) mellett más fontos infromációk is elhangzottak.
     Az igazgató elmondta, hogy némi változás történt az iskola életében, hiszen Tolmács község alsó tagozatos oktatási intézményének integrálásával ezentúl közös iskolafenntartó társulásként működnek. A tolmácsi alsósok is a rétsági iskola tanulói, igaz régi helyükön vesznek részt az oktatásban, a pedagógusok is a rétsági iskola dolgozói. Ilyen módon a tanulólétszámot sikerült szinten tartani, az intézmény induló létszáma 310 fő. 27 főállású, 1 részfoglalkozású és 4 óraadó pedagógus munkájával valósul meg a nevelés, amely részben új kerettanterv felhasználásával folyik.
     Sajnos az ünnepi szavak között kénytelen volt szólni az iskola épületét rendszersen érő atrocitásokról. Néhány napja a tornaterem mögötti kis raktár ablakát törték be ismeretlen tettesek, az ott talált poroltó tartalmát kiengedtét, rongáltak, törtek, zúztak. Az iskola falain kétes értékű grafitik díszelegnek. Mindezen ügyekben rendőrségi intézledéseket is kért, de a felderítést és szankcionálást nehezíti, hogy az iskola területe nincs bekerítve.
     A Szózat hangjai után a tanulók csoportosan elvonultak tantermeikbe, és elkezdődött a munka.  Képeink a tanévnyitó ünnepséget dokumentálják.

Középiskolák
     Meg kell említeni, hogy a városban működő középiskolák is megtartották évnyitóikat. A Mikszáth Kálmán Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola rétsági tagozata (nappali gimnázium)  részére pénteken (augusztus 29-én) tartott tanévnyitó ünnepséget Lavaj Árpád az intézmény igazgatója. A nappali tagozatos 3. osztály folytatja a tanulmányait, mint eddig, de új osztály  ( 9. évfolyam ) is indult, így most már 2 osztály tanul a nappalin. Az esti-levelező középiskola csoportjainak pedig szeptember 1-én délután volt a tanévnyitója. Ezen tagozat vezetője Mocsári Gergely.

Következő képek a nappali középiskola évnyitóján készültek (Tudósítónktól)

www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-