Szlovák színház - Temetőkönyv
-
Különleges eseményre került sor a művelődési színháztermében. Szlovák nyelvű előadásnak tapsolhatott a közönség. A tapsokból nem volt hiány, hiszen egész Nógrád megye szlovákok lakta településéről jöttek nézők, akik nemcsak hogy értették az előadás nyelvét, hanem jót derültek a humoros részeken.
     Annak, hogy a színházi esemény városunkban került megtartása, egyrészt hagyománya van, másrészt kevés olyan színházterem van a megye ezen szegletében, ahol megfelelő világítással, egyéb felszereléssel alkalmas helyszín lenne hasonló programokhoz.
     A csak néhány napja tartott országos bemutatót követően a Nógrád-Hevesi Szlovákok Egyesületének, és a Szlovák Kulturális Központnak a jóvoltából került Rétságra a Szarvasi Szlovák Színház vendégjátéka. A helyi szervezést a Szlovák Kisebbségi Önkortmányzat és a Városi Művelődési Központ és Könyvtár vállalta magára.
     A darab tulajdonképpen egy kamaraelőadás, egyetlen szereplővel. Hogy még közvetlenebb legyen a kapcsolat a játszóval és a nézővel, a közönség egy részét a színpadra ültették. A 2008-as ARCUSFEST Nemzetiségi Színház Találkozón (Budapest–Thália Színház) a „Legjobb előadás“ és a „Leglátványosabb díszlet, jelmez“ díjat nyerte el.
     Benkő Géza színművész játéka bravúros, lenyűgöző, a jellemábrázolása ezer arcot mutatott fel a groteszk helyzetbe került ember valóságából. A vastapssal végződő bemutatót követően Salgai Szilvia a rétsági Szlovák Kisebbségi Önkormányzat elnöke köszönte meg a fantasztikus játékot, és szavait egy jelképes ajándékkal is kiegészítette. 
     Képeink csak néhány villanást rögzítettek emlékként a bemutatóból, amely több városban is látható hol szlovák, hol magyar nyelven.
GiK 
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-