A Jótékonysági Gála margójára
-
Mint a Szülői Munkaközösség vezetője, kötelességemnek érzem, hogy a Jótékonysági Gála eredményességéről mindenkit értesítsek. Mivel sajnos lehetetlen mindenkinek személyesen köszönetet mondani, (bár szívem szerint ezt tenném) ezért a sajtót használom köszönetem tolmácsolására. 
     Köszönet mindenkinek, aki Támogatói Jegyek megvásárlásával, a jelenlétével, munkájával (értem itt a Szülői Munkaközösség szép számú tagjait és segítőit, akik a szervezésben és a lebonyolításban is kiemelkedő munkát végezetek) hozzájárult hogy a Gála megrendezésre kerülhessen. Nagy örömünkre szolgált, hogy sokan megtiszteltek jelenlétükkel szombaton. Köszönet illeti az adományozókat is, akik jórészt a büfé és a tombola-sorsoláshoz járultak hozzá. De itt kell megemlítenem, hogy sok adományozó pénzzel is támogatott bennünket, már a Gála megrendezése előtt, nekik is köszönetet szeretnék mondani. Csak megerősíteni szeretném azt a hírt, miszerint valóban, se a tombolára, se a büféhez nem kellett vásárolnunk semmit, mindent a nagylelkű adományozóktól kaptunk. Mint már említés volt több fórumon, kézműves foglalkozásokat tartottunk, a Gála előtti 2 szombaton, igen szép számú ügyes kezű támogatókkal. A foglalkozások vezetőit engedjék meg, hogy még egyszer megemlítsem: 
  • Ötletadó, az üvegmunkák és a hógömbök készítésének vezetője, valamint az új technikák kitalálója, és az alapanyag beszerzője: Fábiánné Székely Szilvia.
  • A papírmunkák, ablakképek megálmodója és vezetője: Lami Annamária, az iskola egyik aranykezű tanító nénije, sőt a hozzávalókat is ő hozta.
  • A decoupaige öntvények elkészítésének vezetését Ivanicsné Hugyecz Mária, alsós napközis tanító néni vállalta, mint az elkészült alkotások is mutatják, nem is akárhogyan.
  • A csipeszdíszek készítésében szintén az alsós napköziből került elő a vezető: Belovainé Nacsa Henrietta személyében.
  • Az illatos és csábító mézeskalácsokat Óváriné Szita Zsuzsa tanító néni sütötte, és Löfflerné, Nelli nénivel vállalták a díszítő csapat vezetését.
  • Csuhéfigurák készítésének vezetője, a mindenki által ismert Misik Zsuzsa volt, aki nagyon hamar megtanította csapatának, a csuhédísz készítését. 
Külön köszönet azoknak a felnőtteknek, gyerekeknek, akik szabadidejüket feláldozva, ezeken a kézműves szombatokon munkájukkal is támogatták a rendezvényt. Sok kisiskolás technika órán és otthon ügyeskedtek, alkotásaikat szintén meg lehetett vásárolni.
     Remélem ez a kezdeményezés egy hagyományt is teremt, hiszen az értékeinket hagyományok útján tudjuk az ifjabb nemzedéknek átadni és maradandóvá tenni.
    És mivel megígértem, hogy tájékoztatok minden kedves érdeklődőt, a befolyt összegről, ezt most meg is teszem: eddig kb kilencszáz-ezer forint adomány gyűlt össze, de ez folyamatosan változik, hiszen a parkosítás még nem kezdődött el. Köszönet ezért az adományozóknak. 
     Engedjék meg, hogy itt említsem meg azokat az adományozókat, akik a Gála előtt felajánlásokat tettek, és hozzájárultak nevük, cégnevük közzétételéhez:
     Uniqa Bitzosító Nógrád Megyei Igazgatóság - Művelődési  Központ és Könyvtár Rétság - Rebeka és Panni Kiadó - Börzsöny Kontakt Kft, Tálas Zoltán - Green Druck Nyomda - Tourinform Iroda, Rétság - Iskolai Büfé, Rétság - Knaus Tabbert Rt, Nagyoroszi - Lángos Sütöde, Varga András - Vigh Adorján, Vállalkozó, Bánk - Jávorka János, képviselő - Dr Bódi István, háziorvos - T-Mobil, Müntzberg Gusztáv, Fen Fei Kínai Bolt - Stílus Bútoráruház, Helmeczi Béla – Virágüzlet, Fülöp Elemérné - Marton Pékség - Megyeri Istvánné, Mefi-Vill Bt - Berecz Ferenc, vállalkozó - Pál Gábor, vállalkozó, Tomcsányi Katalin - Hákli Tibor, vállalkozó, Bánk - Dr Horváthné Balla Erzsébet - Hegedűs Ferenc, képviselő - Miklián Zsolt - Kelemen Tibor és Sipos Ildikó - Keserű László, vállalkozó, Varga Tibor, vállalkozó, Alsópetény - Árgus-Szem Kft. - Melo Tamás, vállalkozó - Horváth Sport Bolt - Gálker Kft - Fabist 2000 Kft - Fespizz Kft - Juhász Miklós, Nagyoroszi - Fodorné Varga Piroska, Fodor László, képviselő - Mazsola Csemege - Kovács Mónika, Fehérneműs Bolt, Rétság - Handyfon Gsm - King Rider Team - Menczelesz Miklós  vállalkozó - Fény-Adó Kft - Bánki Önkormányzat - Rétsági Önkormányzat - Tolmácsi Önkormányzat - Aft Európa - Gonda Gábor vállalkozó - Szikoráné Vidor Viktória vállalkozó - Mészi Flamó - Fitt-Nett Szépségszalon, Dobsonyi Tünde És Kaliczkáné Csorba Judit - Fábiánné Székely Szilvia - Hugyecz József vállalkozó, Bánk - Sasi Ker, Sass Attila, vállalkozó - Szikora Istvánné - Torma Abc Bánk - Krasznai Gyula, Nagyoroszi - Fülöp Húsbolt, Rétság.
     Köszönet a Szülői Munkaközösség nevében: Varga Róbertné   

 
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-