Kistérségi verseny a balesetmentes közlekedésért

-
Kerékpárosok gyülekeztek a rétsági általános iskola sportpályáján. Voltak ekik Diósjenőről jöttek pedálozva, mások szállították a kerékpárt, vagy éppen kölcsönöztek a versenyhez. Mert hogy a Városi Balesetmegelőzési Bizottság (VBB) rendezésében ismét megrendezésre került az a verseny, amit nehéz lenne egy szóval KRESZ olimpiának titulálni. Ezért is kapta a Kerékpáros Iskola Kupa címet. Itt az ügyességre éppúgy szükség volt, mint a közlekedési szabályok ismeretére.
     A versenysorozat már másfél évtizedes múltra tekint vissza. Célja a fiatalokat felkészíteni arra, hogy biztosan vezetve kerékrárjukat, és ismerve a közlekedés szabályait - a szülők nyugalmát is biztosítandó - balesetmentesen, magabiztosan tudjanak részt venni a forgalomban. A versenysorozat felmenő rendszerű. Ez a mai a 2007 évi erőpróba első állomása, ahol a kistérség iskolásai versenyeztek, majd a lányok és a fiúk 2-2 legjobbja a megyei versenyen mérheti össze ügyességét, tudását, onnan pedig az országos viadalra lehet bekerülni.
     Rétság eddig is szép eredményeket ért el. Régebben Várszergi Istvánné készítette fel a gyerekeket, de már jó évtizede Munkácsi Mártonné vállalta magára a felkészítés türelmet és sok szabadidőt felemésztő feladatát. Télen a tornaterembe szorulva gyakorolták az ügyességi próbákat, a tavasz közeledtével már a szabadban is lehetett próbálkozni. Több évben sikersen szerpeltek a megyei versenyeken, és országos szintre is eljutottak. 2006-ban a fiúk közül Újpál Balázs megyei első helyezéssel öregbítette az iskola hírnevét.
     A verseny felsőtagozatosoknak került kiírásra, akik közül 41 fő nevezett. A kistérség 6 iskolájából jöttek tanulók, akik egyéniben versenyeztek, külön a lányok és külön a fiúk.
     A verseny előtt Vincze Viktor százados, a Rétsági Rendőrkapitányság munkatársa, egyben a VBB elnöke köszöntötte a résztvevőket. Majd Fodor Illés diósjenői pedagógus, a VBB tagja, és a korábbi évek versenyeinek is lelkes szervezője ismertette az akadályokat, a megszerezhető - pontosabban az elveszthető - pontszámokat. Majd megelevenedtek az addig fához támasztott vasparipák, drótszamarak, és a könnyűnek egyáltalán nem nevezhető feladatokban adtak számot ügyességükről a versenyzők. 0 pont a legjobb eredmény, mert az egyes bóják eldöntéséért, más hibákért kapott hibapontokat számolták össze, ami alapján kialakult az ügyességi verseny sorrendje. Javítani sajnos nem lehetett, mindenki egy kört tehetett.
     Időközben az iskola egyik termében a szellemi részre, a kresz feldatlap kitöltésére került sor. Ez sem lehetett túl könnyű, hiszen lényegében változtatta meg a pályán elért eredményeket. Ezek összevetésével kialakult a végső sorrend. Az iskola aulájában tartott értékelésen ugyancsak Vincze Viktor rendőrszázados köszönte meg a szereplők felkészülését, a részvételt és átadta a helyezetteknek az okleveleket, valamint a tárgyjutalmakat. Természetesen, akinek nem sikerül helyezést elérni, ők is nyertek. Tapasztalatot, közlekedési rutint, no meg apróbb ajándéktárgyakat. A látni és látszani elv megvalósítását elősegítendő kerékpárra rögzíthető prizmákat, illetve játékos fényrudakat vihettek haza tárgyi emlékként a fiatalok.
     A verseny végeredménye a következő: (Mindkét kategóriában az első 2 jutott tovább a megyei megmérettetésre)
Lányok
Fiúk
1. helyezett Gembolya Katinka Diósjenő Gembolya Gábor Diósjenő 
2. helyezett Varga Ramóna Nőtincs Schlenk Dávid Nógrád
3. helyezett Marton Zsanett Diósjenő Haljárszki Bálint diósjenő
A nyerteseknek gratulálunk! Őszintén meg kell vallani, a rétsági fiatalok reményteljes szereplés után a szoros mezőnyben sajnos nem jutottak tovább. Pedig az előző évi megyei bajnok az ügyességi versenyen most is kiválóan teljesített, hiba nélkül ment végig a pályán. Ez csak keveseknek sikerült. Úgy tűnik, hogy a Tesztlapos KRESZ adta fel jobban a lecként és az ott veszített néhány pont miatt ez évben nem lesz rétsági kétkerekes a megyei versenyen. Remélhetőleg a szabályismeretből való jó felkészülés után jövőre újra reményekkel teli várhatjuk a tavaszi vetélkedést.
     A fotók a verseny hangulatát, izgalmát idézik.
 GiK 
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-