Ökumenikus Evangelizációs Nap Rétságon
-
Lélekápolás címmel szerveztek közös programot több egyház összefogásával. Az eseményről tudósítónk az alábbi írással tájékoztatja az olvasókat.
 Egy különleges ünnepi találkozóra került sor a rétsági Városi Művelődési Központ és Könyvtárban. Az ökomenikus istentiszteleten nem csupán a kisváros három - katolikus, evangélikus és református - felekezethez tartozó hívei vettek részt, hanem egész Nyugat-Nógrád képviseltette magát. 
     A hagyományteremtő szándékkal megszervezett rendezvény előadói szinte kivétel nélkül azt hangsúlyozták, hogy abban a reményben érkeztek a szíves invitálást elfogadva, hogy ez a nap az olyannyira hiányzó összefogást, együvé tartozást fogja szolgálni. Mint azt a program főszervezője, Molnár Zsigmond, balassagyarmati lelkipásztor, a rétsági református szórványgyülekezet vezetője elmondta, azt szeretnék, s ezzel valamint a további hasonló rendezvényekkel azt tűzték ki célul, hogy ne csupán az ipari park anyagi előnyei miatt említsék meg Rétságot, hanem a lelki támasz egyik fő helyszíneként is. 
     A gazdag programhoz jeles vendég is érkezett Rétságra. Czíria János református lelkipásztor 35 éven keresztül holland lelkészként, Rijnsburgban szolgálta gyülekezetét, majd nyugdíjazását követően érkezett haza szülőfalujába, Perőcsénybe. Két előadásának témái az "Életünket beárnyékoló veszélyek felismerése" és "A gyülekezethez tartozás öröme a XXI. században" voltak. 
V.J.
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-