Városi Nyugdíjas Klub évzáró ünnepsége

A Városi Nyugdíjas Klub tagjai szeretik a tartalmas szórakozást, és meg is szervezik a teljes tagság részére, ha van rá alkalom. Már korábban többször hírt adtunk rendezvényükről, például a szüreti mulatság, vagy a nyárvégi bográcsozás kapcsán. Régebbi időkben összejöveteleiket a Civil Szervezetek Házában tartották, de már-már azt latolgatták, hogy ki kellene venni a helyiség falait, mert nem férnek el. A megoldás nem az építkezés volt, hanem az, hogy a művelődési központ egybenyitható előterét választották már többször helyszínül. Jöttek is sokan. Az asztalok mellett megtelt minden hely, de érdeklődők még az ajtóban állva is kiváncsi figyelemmel kisérték az eseményt.
    Mivel a Klub bejegyzett civil szervezet, vannak hivatalos kötelezettségek. Így elsőként Kotroczó Balázs a klub elnöke számolt be az év történéseiről, majd Dr. Dósa Ferencné a szervezet pénzügyi helyzetéről.
    Mezőfi Zoltán polgármester pohárköszöntője után valódi évbúcsúztató vette kezdetét, sok-sok kedves meglepetéssel. A műsor jelentős részét a klub tagjai állították "színpadra". Fellépett a nyugdíjas kórus, többen szavaltak, mondtak novellát, verset. Volt szájharmonika és gitárszóló. Fergeteges showműsort adott a rétsági Arabica hastánegyüttes. Majd estébe nyúlóan a tánchoz a talpalávalót az ismert borsosberényi zenekar: Józsi és Bandi szolgáltatta.
    Képes riportunk - mely minden valószínűség szerint az év utolsó internetes jelentése - az esemény hangulatát idézi.

GiK Foto: V.J.
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-