Felhőszakadás Rétság központjában
-

Régen nem látott felhőszakadás árasztotta el Rétságot augusztus 1-én 17 óra 45 perctől. A hirtelen jött vihar során közel 20 percen keresztül olyan mértékben esett az eső, hogy a város több helyén megteltek a vízelvezető árkok, és elárasztotta a mélyebben fekvő területeket is. A Petőfi úti úttorkolattól már patakszerűen folyt az ár a központ felé, hasonlóan a József Attila utcából ömlő víz egy részével. A buszmegállóknál az úton időnként 30-35 cm-es víz is összegyűlt. Az útfelújítás során kitisztított viznyelők sem tudták levezetni a rettentő égi áldást. A víz a nagyparkoló elejét, és a járdákat is elöntötte. Ott gyalogosan sem lehetett közlekedni, akit pedig ott ért az eső csak a 10 cm körüli vízben próbálhatott szárazabb helyre kerülni. Az úton lévő autók sem tudtak mit lenni, megpróbáltak áthatolni a hatalmas víztömegen, később rövid időre megállt a forgalom.
     A tudósító éppen hazafelé igyekezett, sikertelenül. A következő képek persze nem lehetnek élesek és jók, már csak a folytosnos esőbe burkolózó közeledő est miatt sem, de kicsit életlenül, kicsit maszatosan is tájékoztatnak a "belvárosi tó" kialakulásáról.
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-