Autószalont avattak Rétságon

Szeptember 27-én Suzuki szalon nyílt Rétságon, a 2-es számú főút és a Pusztaszántói út találkozásnál. A kereskedés tulajdonképpen újranyílt, hiszen az elmúlt években több cég is próbálkozott itt azzal, hogy a Magyarországon gyártott kedvenc autómárkát értékesítse. A tervek azonban nem jártak sikerrel, és az épület különféle egyéb funkciók kiszolgálójaként eléggé "leamortizálódott".
     Most viszont - egy magas színvonalú felújítás után - szebb fényében pompázik, mint valaha, és az üzlet tulajdonosai biztosak itteni vállalkozásuk sikerében. Az optimizmus teljesen megalapozott, hiszen ezennel a Nógrád megyében redkívül ismert autókereskedő cég, az Autó-Center Plusz Kft. "vette kezelésbe" a szalon ügyét. A Kft eddig 2 kereskedést üzemeltet a megyében, egyet Salgótarjánban, egyet Balassagyarmaton. Üzleti sikereiket fémjelzi, hogy forgalmi eredményei alapján az ország legeredményesebb Suzuki eladói között tartják számon.
     A megnyitó ünnepségre közel 80 főt hívtak meg, akik el is fogadták a meghívást. A népes közönség igazán méltó ünneplésben vehetett részt az avatáson. Bevezetőben tehetséges fiatal művészek énekes, illetve táncprodukciója kápráztatta el a jelenlévőket.
     Dudok György, és Lévárdi Nándorné ügyvezetők köszöntője után Urbán Árpád országgyűlési képviselő üdvözölte a fejlesztést és sok sikert jósolt a vállalkozásnak. Az ünnepi alkalom fényét emelte, hogy a Magyar Suzuki Rt. kereskedelmi igazgatója is részt az avatáson. Beszédében elmondta, hogy általában a kereskedők fordulnak a céghez, hogy értékesíteni kívánják az országban legnépszerűbb autókat. Ez esetben azonban fordított helyzet alapkult ki. A Suzuki tartotta fontosnak, hogy a térségben szalont nyisson, és ehhez kereste meg a legalkalmasabb - nagy tapasztalattal és referenciával rendlkező - partnert. Tette ezt azért, hogy szándéka megvalósuljon, mely szerint az ország bármely pontján 30 percnyi úton belül találjon az érdeklődő autószalont és márkaszervízt. E tekintetben Rétság környéke eddig fehér foltnak számított. Nos ezen oknál fogva kezdeményezett a Suzuki, és ilymódon nyílt meg újra a márka bemutatóterme városunkban.
     Vevő persze akad a kedvelt járművekre. Még a hivatalos megnyitó meg sem történt, már jelentkezett vásárló, aki új autóját itt kívánta megvásárolni. Így történt, hogy a szalon újranyitásának első vásárlója a megható ünnepség keretében vehette át kocsija kulcsait a cég tulajdonosától.
     Képriportunk feleleveníti az ünnepélyes átadás pillanatait.

www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-