Gyermeknap

Május utolsó vasárnapja már évtizedek óta olyan ünnep, ahol nem magasztos eszmék, emelkedett hangulat lengi körül az ünnepelteket, hanem kis kikapcsolódás, a hirtelen jött tavasz szabadbakívánkozó öröme, műsor és játéklehetőség biztosít emlékezetes napot a legkedvesebbeknek, a gyermekeknek.
    Évek óta bőséges programmal készül a Városi Művelődési Központ és Könyvtár is, hogy városunk legfiataljabbjai se csalódjanak. A munkába bekapcsolódtak a pedagódusok, és más segítők. Látszik is az igyekezet eredménye, mert népes sereglet veszi körül a nagyparkolóban felállított különféle eseményeket.
    Amikor ez a képriport első fele készül, még koránt sincs vége a napnak, és eddig nem látott meglepetések is váratnak magukra. De igy a Tisztelt Olvasónak szinte élőben "közvetíthetjük" az eseménysorozat hangulatát. Képriportunk a 17 óráig történtekről tájékoztat.
    A nap további része is számtalan izgalmat tartogatott résztvevőnek, közönségnek egyaránt. 19 órakor vette kezdetét a színházteremben a Karaoke verseny. Mondani sem kell, nem lehetett ülőhelyet találni oly sokan akarták megtekinteni az ifjú dalnokokat. 13 műsorszámban több mint 30 fő lépett színpadra (sokan párban, vagy csoportban szerepeltek), hogy számot adjon a műfaj ismeretéről és énektudásáról, bár ez utóbbi önmagában nem elég a jó karaoke énekesnek. Izgalom jutott a zsűrinek is, mert a döntésük nehéz, de salamoni volt. Két első díjat kellett kiadniuk, hogy igazságosak maradjanak. A sikerre való tekintettel a rendezők szeretnének más alkalommal is hasonló zenei eseményt hirdetni.
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-