Kezdetét vette az akadélymentesítési munka az iskolánál

-
Az egyszerű szemlélő alig vesz észre valamit abból, hogy az iskola főépületei belül "teljes átalakuláson" mennek át. Hacsak nem a kihallatszó zajok, az épület előtt álló teherautók utalnak arra, hogy nem a tanévzárás utáni nyugalom honol a falak között. Bár a hivatalos érvértélkelés helyszínválasztásánál már lehetett tudni, hogy már áram sincs az épületben, meg aztán az igazgató is meg a polgármester is utalt erre beszédében.

A tudósítás
     Tulajdonképpen ennyi a hír. Láthatóan elkezdődtek a munkák. Azt nem írhatjuk, hogy felújítás, mert egyelőre lebontások vannak. Meg azért sem, mert az épület amúgy nem lesz felújítva. Csak azok a részek alakulnak újjá, amelyek az akadálymentesítési pályázat kapcsán elvégzendő területeket érinti.
      És ez sem sem kevés! Lényegében fogja megváltoztatni az épület funkcionalitását az a tény, hogy a két épületrész között egy nagyobb nyíláson át (akadálymentesen használható rámpákkal kiegészítve) megvalósul a belső átjárhatóság. Ezzel együtt az új szabványoknak megfelelően átalakításra kerülnek a vizesblokkok. Beépítésre kerül egy lift a szintek közötti akadálymentes közlekedésre.
      Tulajdonképpen lassan évtizede, hogy az iskolán - az előtető elkészítésén túl - semmiféle érdemi munka nem folyt. Még az évente kötelező "meszelések" is eléggé "takarékosan". Korábban persze tudjuk, hogy felújításra került a tornaterem üvegfala, de ez igencsak kevés ahhoz, ahogyan a szülők és a város lakossága elvárná és ahogyan a iskolának ki kell nézni. Még csak nem is korszerű iskoláról beszélünk, hanem használhatóról.
      Ezekkel a munkákkal még az előző kormány által megítélt és aláírt pályázati nyereményből, eu-s forrásokból származik a munkák árának 90 %. Ez azért így nem pontos, de majd erre kitérünk, de az tény, hogy 27 millió forintot nyert 10 % önrészre a város. Amikor elkészül valóban feltűnően megújulnak az érintett részek. A műveleteket figyelemmmel kísérjük, és  ha közben is lesz miről beszámolni, akkor képes anyaggal tájékoztatjuk az olvasót.

A morgolódás
     Akik azon az állásponton vannak, hogy örülni kell ennek és kritika nélkül elfogadni, azokról azt kérem, ne olvassák tovább. Mert örülni mindenki örül, hogy - az utolsó pillanatban is - a kormány segített azt a kötelezettséget teljesíteni, hogy 2010 után egyetlen közintézmény sem működhet akadálymentesítés nélkül. (Több fokozat van de legalább az első fokozat teljesítendő) Mindezt egy működtetőnek saját költségvetéséből, csodavárás nélkül is kötelessége megtenni. Ehhez képest komoly lemaradások vannak. Az igaz, hogy a városháza elkészült, az iskolára és az óvodára most kerül sor, de a művelődési központ ismét mostohagyerek, a fogorvosi rendelővel, az egészségügyi központtal egyetemben, meg a pártházi iskola. Pontosan tudom, hogy itt lesznek átszervezések, de amelyik épület közösségi célra használódik, annak akármi is működik benne - középiskola, zeneiskola, tánciskola, faiskola, stb, annak akadálymentesítettenek kell lennie. Ez bizony a város alapfeladata, amellyel nem sokat foglalkozott eddig.

     Aztán más észrevételek is vannak. A szerződésekkel, és a kivitelező kiválasztásával, meg a plusz forintokkal. A történet azért nagyjából ismerős, hiszen a városházi ügyek kapcsán cikkekben és kommentárokban elég alaposan elemeztük. Tény, hogy nem volt törvényi előírásnak megfelelően meghirdetve a közbeszerzési pályázat. Sumákolás volt érvényes meghirdetés helyett. Aztán volt egy eléggé nehezen értelmezhető kitétel, amit persze nem a testület döntött el, hanem - nem is bemutatva, tájékoztatva a döntéshozókat - valaki beletett a pályázati felhívása. Aztán szépen ki lehetett zárni, aki jól, határidőben és olcsón megcsinálta volna a munkát. Tudjuk, hogy itt nem ez számít! Azt választották, aki 4 millióval többért végzi el ugyanazt, amit más pályázó megcsinált volna 30 millióból. Ezzel persze nincs vége a pénzigénynek, mert egészen biztosra vehetjük, hogy a befejezéshez közeledve fognak kiderülni olyan elengedhetetlen tennivalók, amelyre még milliókat kell költeni, de az eredeti kiírásba "elfelejtették" beletenni. Mint legutóbb a városházánál a festést, mázolást. Ugyan már? Hogy lehet egy ilyen munkát befejezni a vakolatig. No szóval ezt nem tudjuk mennyi pluszköltség merül fel még.
     Azután megkérdezném, hol vannak a szerződések? Mi van azokban? Mert a közbeszerzési törvény értelmében a pályázatelbírálás érvényességének feltétele, hogy minden irat azonnal nyilvánosságra kerüljön. Rétságon sem a kiírás, de a szerződés sem olvasható. Nem tudjuk mi van benne. Ettől még viccesebb, hogy a képviselők se látták, mit is írnak alá tudtuk nélkül, bár biancóba való engedélyükkel. Milyen csapdák rejlenek a szándékosan hibásan fogalmazott sorok között.
      De maga a lényeg sem derül ki. Ki is kapta a megbízást? Ha jól emlékszem a Trend Zrt. Márpedig akárhogyan nézem, nemcsak az nincs kiírva sehol - pedig törvény írja elő többszürösen, meg a pályázat is - hogy mi készül mekkora összegből, milyen állami támogatással, hanem az sem ki a kivitelező, ki a felelős műszaki ellenőr. Mint írtam, ez kötelező. De számunkra érdekesebb, hogy egyértelműnek látszik, nem a Trend Zrt. csinálja. Nem is próbálják álcázni, a munkások trikóján, az autókon nagy betűvel hirdetik, hogy ők a Ferenc Épszer. Sehol nem volt a meghirdetésben, hogy jó pénzért továbbpasszsolhatja a melót másnak. És így az sem ellenőrizhető, hogy aki végül hozzájutott, megfelel e azoknak a feltételeknek, ami miatt más olcsóbb cégek ki lettek zárva. Pl. túllépte-e a megengedett éves árbevételt? A Ferenc Épszer tisztes, 
Vicc az egész

Egy olvasónk írta a következő humoros történetet a fórumonk megfelelő rovatába. Amiért itt idézzük az csupán a véletlen műve, és semmi köze a helyi valósághoz ...

Közbeszerzés napjainkban
A hétköznapok tapasztalatai után szabadon! 
    Három ügynök, egy amerikai, egy német és egy magyar egyszerre látogat el vidéki kisváros iskolájába. Közben észreveszik, hogy az épületben nincs akadálymentesítés, hát mind a hárman felajánlják, hogy megszervezik a munkálatokat. 
   Az amerikai megméri centivel az összes méretet, felír néhány adatot, hosszan számolgat, majd kiböki: 
- Azt hiszem, 31.000.000 forintért meg tudnám csinálni. 20 az anyagköltség, 10. a munkások bére és 1 lesz az én hasznom. 
    A német szintén méricskél, számolgat, aztán: 
- Szerintem ki lehet hozni 30-ból is. 19.5 az anyag, 9,5 a melósok és 1 nekem. 
    A magyar oda se néz, zsebre tett kézzel és méregetés nélkül, foghegyről odaveti: 34 millió forint. 
A polgármester teljesen elhűlve: 
- Hogy jön elő ekkora összeggel, amikor meg se nézte rendesen, hogy mit kell csinálni, mint a többiek!?! 
- Roppant egyszerű – válaszol a magyar vállalkozó. 2 mila magának, 2 mila nekem és a munkával megbízzuk a németet. 
- OK tiéd a meló!!  ... Légy nyugodt! A közbeszerzési kiírásba meg beleteszük, hogy csak magyar lehet a nyertes ...

dinamikusan fejlődő cég, akár túl is léphette. Vagy ha nem akkor miért nem pályázott közvetlenül? Ezek a kérdések mind-mind felmerülnek annak okán, hogy a város pénzéből 4 millió forint feleslegesen lett kidobva, és ezek szerint nem is abból a célból, hogy a munkát a pályázatnyertes Trend végezze el. Ez már több mint vicc! A mai világban, amikor 10-50 ezres kérelmeket nem tudnak teljesíteni hatalmas pénz 4 millió forint. A semmire meg akkor is sok lenne, ha bőven állna a bankszámlánkon. De hogy mi áll, azt majdnem megmondtam...! A hitel, az áll, nem a pénz.
 
A határidő
     Még egy "apróság", hogy ne éljek vissza az olvasó türemlével.
     A pályázati előírás szerint szeptember 1-én annyira kész kell lenni a munkáknak, hogy ott a tanítás elkezdődhessen. Eddig rendben is van. Mindenki hitte, hogy el is készül. Kitakarítva, visszarendezve, kulcsrakészen. Gondolom a megfelelő határidő szigorú szankciókkal benne is van az általunk nem látható - de kötelezően nyilvános - szerződésben. Mi lenne benne, ha ez nem? A bizonytalanságot az keltette, hogy a polgármester az évzárón elmondott pár mondatában olyat mondott, hogy lehet hogy pár nappal később kezdődik a tenítás emmiatt. Mi van itt már megint?! Nem a vállalkozót kell sürgetni, hanem a város tanulói szenvedjenek hátrányt? És a város, mert ha nem indul itt az oktatás teljesen készen szeptember 1-én, akkor a támogatást - törvény szerint - nem fizetik ki. (Na ja mit érnek ma Magyarországon a törvények azt mindannyian tudjuk, de azért bizni kellene benne, nem csak sordísznek - meg a papírgyűjtő gyerekeknek - nyomtatják azt a temérdek sok Magyar Közlönyt.) Ahhoz pedig hogy a tanítás elkezdődhessen, pár nappal előbb biztosan befejezettenek, műszakilag átadottnak és az összes engedélyekkel rendelkezőnek kell lenni az épületnek.
      Ez lesz a követlező elemzésünk témája, hiszen egy ilyen felújítás után az épület használatbavételi engedélyezésekor egy csomú új szabálynak meg kellene felelnie, aminek persze nem felel meg. Most akkor mi lesz? Megerőszakolják az ÁNTSZ-t, a tűzoltóságot és egyéb szerveket, hogy adják ki az engedélyt? Lehet ilyet?
     Mint igértem az építkezés menetéről folyamatosan beszámolunk. Persze könnyen lehet, hogy ezen cikk után majd kikerül egy tábla az iskola falára, hogy oda fényképezőgéppel nem mehet be senki ... (Ilyet tettek a laktanyára is) Elég naív és ostoba megoldás lenne. Több okból. Olyan teleobjektívem van, amivel a szemközti ház tetejéről lefotózom mi van odabent, meg aztán nem úgy kellene működni a dolgoknak, hogy ami mutyiban megy mindent jól eltitkolni.
GiK 
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-