Táncosaink vendégszereplése
-
Bár már vagy másfél hónapja, hogy a Kereplő Gyermek Néptáncegyüttes vendégszerep- lésen volt, mi két oknál fogva most számolunk be a fellépésről. Az egyik ok prózai. Most kaptunk képes anyagot az egyik résztvevő szülőtől. (Korábban is szerette volna elküldeni, de a nagyméretű képek miatt valami bedugult.) A másik ok már felemelőbb. Ezzel a tudó- sítással is fel kívánjuk hívni a figyelmet az együttes által képviselt értékekre, és egyben meghívni mindenkit, hogy részese lehessen. Ugyanis a soronkövetkező hétvégén itt helyben Rétságon lesz immár hagyományos rendezvényük. András és Katalin napi bálra hívnak várnak mindenkit!
      Október 3-án indult útra a csapat. Előtte Kozák Katalin vezetésével látogatást tettek a budapesti Közlekedési Múzeumba. Utána ismét utazás, hogy időben érjenek. A fellépés ugyan este 9 órakor kezdődött, de bizony egy ilyen műsorra a felkészülés is időt vesz igénybe.
      Nem is akármilyen hagyománnyal rendelkező helyen léptek fel. Mondhatni az est sztárvendégeiként. Dunaharasztiban a Magyarországon élő erdélyiek minden évben megrendezik a Székely Bált, amire nem csak a határokon innen, hanem külföldről is szépszámmal érkeznek vendégek. A többesztendős hagyomány igen megnemesíti az alkalom értékét. Előző évben például az erdélyi magyarság sztárja, Tamás Gábor kolozsvári születésű énekes szórakoztatta a báli közönséget. Így különösen nagy elismerés a "mieinknek" a felkérés.
     Nem volt más fellépő, csak a gyermektáncegyüttes, illetve Kozák Kati és táncos partnere. Kati énekhangjával is elvarázsolta a messzi havasok hangulata után vágyó székely-magyarokat. A bál a magyar és a székely Himnusz eléneklésével kezdődött, majd a táncműsorban felváltva léptek a parkettre a gyermek táncosok, illetve felnőttek.
      A bál bevételét - ugyancsak hagyományosan - Erdélyben élő művészek támogatására fordítják.
      Igazán remek napot töltöttek együtt a gyerekek, a szülők, és sok élménnyel tértek haza. Csak gratulálni lehet ehhez a tevékenységhez, melynek hírneve megalapozza az ilyen és hasonló felkéréseket is.
      És hát a végén ismét a meghívás, hiszen a rétságiak abban a kedvező helyzetben vannak, hogy nem kell sem elutazniuk, sem különleges alkalomra várni, hogy az együttest megtekinthessék. Gyakorta fellépnek, és egész estés programmal is nem egyszer elkápráztatják a közönséget. De ilyen alkalom lesz a november 27-is, amikor nem csak a táncosok rophatják, hanem mindenki táncra perdülhet. No és ne feledjük, hogy a rendezvény jótékony célú! Belépőjegyet ugyan nem kell váltani, de adományokat hálásan fogadnak, amelyből a táncosok feltételeit javítják.
  GiK  - Foto: Varga Róbertné 

www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-