Újabb per a láthatáron!
-
Meglepő fordulattal kezdődött a tegnapi napon. Megkaptam a Megyei Bíróság idézését, és a keresetlevelet, amelyet az önkormányzat nevében - kétszázezer magyar forintokért - benyújtott az ügyvéd. No nem az a meglepő, hogy erre van ennyi pénz, és pl az SzMK első kérésére nem jutott 30 ezer forint, mert ezen nincs min csodálkozni. Az sem volt meglepő, hogy a testület ezirányú döntése óta majdnem fél év eltelt. Ami ténylegesen meglepő, hogy a Bíróság a kérelem egyik részét már el is utasította!
     A keresetben ugyanis azt kérte az ügyvéd, hogy a honlapot a Bíróság vegye zár alá. Ilyen fogalom létezik, de el nem tudom képzelni, hogyan lehet bírósági zár alá venni egy honlapot - ráadásul az összes tükörszerverével együtt. Hogyan lehet zár alá venni a szabad gondolatot, még akkor is ha az írásban megjelenik egy technikai felületen. Mert el lehet zárni egy tv készüléket, attól még elhangzanak az éterben az adások és azt bárki nézheti. Lehet nem közvetíteni - mondjuk - egy testületi ülést, vagy egy tüntetés szónoklatát, attól az még van. Az elhangzott véleményeket hogyan is lehetne zár alá venni? 
     Természetesen, ha a Bíróság olyan végzést hoz, hogy valamit kell tenni www.retsag.net honlapommal, azt törvénytisztelő állampolgárként végrehajtom. De - ha ilyen bekövetkezne - nyogodtan keressék tükörszervereket, mert az indítvány azokra nem vonatkozik.
      A lényeg, hogy az indítvány súlyosabb részét a Bíróság végzésébe elutasította.


Namármost érdekes az kereset okfejtése, de azon túl, hogy erről a Tisztelt Olvasót tájékoztatom, többet nem kívánok elmondani, nehogy a saját pozícióimat gyengítsem, hiszen az ellenérdekű fél árgus szemmel olvassa ezeket a cikkeket. Annyit, természetsen elárulhatok, hogy a kereset elutasítását kérem, mert megalapozatlannak tartom. Ebben megerősít az Adatvédelmi Biztos levele is, amely egyértelműen leírja, hogy a közérdekű adatokat bárki, bármlyen formában közzéteheti, kommentálhatja, bármilyen honlapon megjelentetheti. Akkor nem értem, miről is beszélünk itt.?
     Azért aranyos a beadvány alapgondolata. Rétság Város Önkormányzata indít pert jó hírneve megsértése címén. Azon túl, hogy az önkormányzat magam is vagyok - meg minden rétsági lakos - nem emlékszem arra, hogy az önkormányzat képviselő-testülete ilyen döntést hozott volna. Olyat igen, hogy erre legyen 200 ezer forint, és olyat is, hogy a honlap "jogellenes" működése legyen megszüntetve, azon az önkormányzat tulajdonát képező jegyzőkönyvek és más nyilvános adatok ne jelenhessnek meg. Jó hírnév sérelméről szó sem volt! Van erről jegyzőkönyv, és tv felvétel is.
     Nos az a véleményem, Rétság város jó hírnevét az sérti, ahogyan a képviselő-testület egyes tagjai megnyilvánulnak, amilyen módon az ülések zajlanak, amilyen előkészítetlenül folynak, és ahogyan a határozatok nem kerülnek végrehajtásra. No arról nem is beszélve, hogy Rétság város hírnevét az sértette, ahogyan Tóth Mária éppen azon az ülésen nevezte tetveknek a neki nem tetsző embereket, ahol - állítólag - jó hírnévről tárgyaltak.
     Kérem nézze át a Tisztelt Olvasó a keresetet, és alakítsa ki a saját véleményét.
     A hosszú un. történeti áttekintés mellőzhető, de ami a 3. oldalon van, aból érdemes idézni:

"Azt nem vitatjuk, hogy Girasek Károlynak joga van magán honlapot működtetni, azt sem vitatjuk, hogy a közérdekű adatokról joga van tájékozódni és - ha már ehhez affinitása van -, a nyilvánosságot magánszorgalomból, az Önkormányzat hivatalos honlapján közzétett információkat is felhasználva, külön is tájékoztatni, a nyilvános és közérdekű adatokról véleményt nyilvánítani.
Ahhoz viszont nem volt joga, hogy a Művelődési Központtal kötött felhasználói szerződéssel visszaélve, a részére webmesteri minőségében átadott hivatalos dokumentumokat önkényesen felhasználva, a saját honlapján helyezze el.
Ennek során 2006. október 22-én a wwv.retsag.hu weboldal nyitó oldalát átirányítsa a www.retsag.net domain nevű weboldalra, Rétság nem hivatalos honlapja megjelöléssel és Girasek Károly magán-honlapját a www.retsag.hu honlap tükörszerveréként jelenítse meg. Ahhoz sincs joga, hogy ezt a honlapot a mai napig folyamatosan, www.retsag.net domain néven, Rétság Város nevének engedély nélküli feltüntetésével, saját üzleti vállalkozása keretében, alapvetően hirdetési tevékenység céljára működtesse.
Ennek során az Önkormányzat adatait és dokumentumait közzétéve, önjelölt módon, Rétság Város második vagy párhuzamos honlapjaként működve, a képviselő-testület és a tisztségviselők folyamatos és sajátos hangnemű kritizálásával, esetenkénti lejáratásával, a mindent jobban tudó, "megmondó ember" szerepében tetszelegve, az önkormányzati adatokat és eseményeket mintegy a hirdetések vevőcsalogató árujaként használja fel. Tudjuk jól: a TV-ben reklámot senki nem néz, ahhoz valamilyen vivő műsor kell.
A jelen esetben ez a Rétsági Önkormányzat képviselő-testületének minden cselekvése, tette vagy mulasztása, a jegyző és a polgármester szinte minden megnyilvánulása.
Mind jó alkalom a felelősség nélküli odamondogatásra, a hangulatkeltésre, remélve, hogy vevő rá a publikum és közben majd elmegy a hirdetés, a reklám is.
Álláspontunk szerint Girasek Károly 2651 Rétság, Orgona köz 2. szám alatti lakos fenti cselekményeivel, a www.retsag.hu domain nevű magán honlap működtetésével Rétság Városi Önkormányzat személyiségi jogait folyamatosan megsérti, ezért ellene ..."
Kikérem magamnak, hogy azzal vádoljanak, hogy a retsag.hu az én magánhonlapom! (Az idézet pontos!) Ez már önmagában sértő rám nézve.
     Ítélje meg a Tisztelt Olvasó, mit is takar ez a szöveg! Feltehetően üzenet minden állampolgárnak, aki a szólásszabadság alkotmányos jogával élve véleményt mer mondani, és nem dicséri a jelenleg hatalomba lévőket. Aki - akár egy lakossági fórumon - "sajátos hangnemű kritizálásával" elmondja, hogy elégedetlen, mind számíthat ilyen perre?
GiK 
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-